Szulák Andrea

ÉNEKESNŐ

Szulák Andrea zenei pályafutását Hollandiában kezdte. A nívós jazzkluboktól a híres amszterdami Concert Gebouwig-ban szerepelve megtalálta összehasonlíthatatlan egyéni hangját az európai zenei világban.

Hazatérve Magyarországra a Magyar Rádió azonnal felkarolta, ennek köszönhetően különböző nemzetközi fesztiválokon képviselte hazánkat, többek között az OIRT fesztivál nagydíját hozta el Moszkvából. A nagy áttörést a hazai könnyűzenei életben a Neoton Família jelentette számára, együttműködésük eredményeként több nagylemez látott napvilágot. 1992-ben megnyerte a Táncdalfesztivált Egerben és megkapta az Év Énekesnője címet is.

Amikor 1994-ben ismét az ország legjobbjának választották, már több nagylemeze jelent meg. A Nem harap a néni vagy a Darabok a szívemből című, Máté Pétert idéző válogatás már megmutatta, Szulák Andrea nem „csak” popénekesnő, hanem olyan egyszemélyes intézmény, aki személyisége varázsával és megalapozott szakmai tudásával minden szerepben helyt tud állni.

Szinte magától értetődő volt, hogy színházi szerepeket is elvállaljon.  A Hotel Menthol-t 1998-ban mutatták be az Operett Színházban hatalmas sikerrel, amelyben nem kis része volt az énekes és immár színész Szulák Andreának.

Még ebben az évben színpadra állította önálló estjét a Komédium Színházban.  A Dizőzben lehetőséget adott önmagának arra, hogy megmutassa közönségének igazi arcát, elmossa a műfajok közötti határokat.

Ezután a Győri Nemzeti Színház következett, a Helló Dolly címszerepe.  Hatalmas közönség- és szakmai siker, káprázatos alakításáról szuperlatívuszokban írtak. Az átütő siker akkora volt, hogy Szulák Andrea személye és sikere Győrbe „húzza” a Hotel Menthol-t is. A színházi főszerepek ezek után szinte sorba jöttek: Funny girl, Kán-kán, Hegedűs a háztetőn, A kaktusz virága, Hippolyt, a lakáj.

A legszélesebb körű ismertségét egy új műfajban, mint televíziós műsorvezető szerezte meg a TV2-n futó Activity című vetélkedővel és a nevével fémjelezett Szulák Show-val.