Orfeusz az alvilágban

László Ferenc

Orfeusz az alvilágban 2017-09-25T11:28:52+00:00

„MEGGÖRBÍTVÉN GERINCEMET ”

Cziffra György és a bár zongorázás Cziffra György művészi pályafutásából és életéből közel másfél évtizedet raboltel a huszadik századi történelem. Részint úgy, hogy a katonává, majd rabbá tettmuzsikust elszakította hangszerétől, részint úgy, hogy valósággal odaláncoltaa legkülönfélébb budapesti bárok, lokálok és egyéb mulatóhelyek zongoráihoz.Ami a pesti éjszaka bohém vándorainak a negyvenes–ötvenes évekbenfelbecsülhetetlen ajándék volt, azt Cziffra – érthető módon és teljes joggal –méltatlan belső száműzetésként élte át. A megalázottság visszaemlékezéseibőlis jól kiolvasható: Ágyúk és virágok című memoárja csak néhány szélsőséges(erősen túlírt és túlszínezett) példával mesél életének e korszakáról. Bár aművész feledte volna vendéglátós működésének hosszúra nyúlt intermezzóját,az utókor számára annál érdekesebb lehet a Cziffra-legendakörnek eza fejezete. A páratlan zongorista „alászállása” a bárok és mulatók fél- ésalvilágába a budapesti szórakoztatóipar (vissza)fejlődéstörténetének három,egymástól markánsan eltérő szakaszát mutatja be.33Cziffra György első bármuzsikusi korszaka csodagyermekségénekvégpontjáról indult, amikor a pesti éjszaka még világraszóló, mondén mulatságotkínált minden idelátogató számára, legyen az a walesi herceg vagy a kapurtalaimaharadzsa. E két előkelő úriember említése korántsem véletlen, hiszen aharmincas években mindketten megfordultak a Rozsnyai házaspár fényes Arizona mulatójában, a Nagymező utca 20. szám alatt. Az 1932-től egészen 1944tragikus decemberéig üzemelő mulatóban a levegőbe emelkedő táncosnők, aszínpadra belépdelő elefánt, s nem mellesleg az ifjú artista, bizonyos Alfonzómellett a zongorabillentyűket bűvölő Cziffrának is jutott szerep. Ha hihetünk az Arizona története körül dúsan burjánzó legendáriumnak, a 19 esztendős Cziffra György épp itt ismerte meg élete párját, az egyiptomi származású egzotikustáncosnőt, Soleikát. A villámsebesen kifejlődő románc hamar Rozsnyainé,azaz Miss Arizona tudomására jutott, s ő azonmód szélnek eresztette a kétszerelmes fiatalt.Bizonyosan nem az Arizona mulató volt az egyetlen éjszakai zenés hely,ahol Cziffra még 1942-es bevonulása előtt föllépett, azonban pályafutásánakerről az első vendéglátóipari kitérőjéről maga a művész utóbb nemigen árultel részleteket. Mindössze csak ennyit: „Egy nap elhatároztam, hogy pénztfogok keresni. […] Éjszakai zenészekkel ismerkedtem össze. Úgy látszik, szimpatikusnak találtak, mert tanácsaikkal segítették belépésemet a tánczenebirodalmába. Természetesen éjjel, munkájuk befejezése után történt mindez, egy-egy bárpult előtt, pohárral a kezünkben. Később meghívtak oda, aholjátszottak, hadd gyarapodjanak tapasztalataim, mondták. Kis idő elmúltával ígyhát átvedlettem tánczenésszé, s hosszú időn keresztül ez volt a hivatásom.”E hivatáshoz tért vissza Cziffra, amikor a háborút és a szovjet hadifogságotkövetően, 1946 szeptemberében visszajutott Budapestre. A koalíciós évekfelszabadultan nyüzsgő és mégis fojtott légkörében új életre kélt a mulatósbárospesti éjszakai világ – de ekkorra már menthetetlenül elveszítette azegykor oly büszkén birtokolt mondén jelleget. Amíg a harmincas évek mulatóiés egyéb zenés helyei együtt gazdagon árnyalt és rétegzett világvárosiszórakoztatóipart alkottak, a negyvenes évek második felében, a világháborúgyilkos pusztításain túl és az új önkényuralmon innen, mindez már csak ahajdani nagy élet utánérzése volt. Ám a szórakozásvágy és a zenedüh annáljobban tombolt ezekben az években, s ennek máig könnyen felidézhetőbizonysága lehet Darvas Szilárd Slágermagyarázat-sorozata éppúgy, mintG. Dénes György vagy Halász Rudolf slágerírói életművének java, de VámosiJános ekkor induló és rögvest felfutó énekesi pályafutása is.Ha hihetünk Cziffra György visszaemlékezéseinek (csak módjával tegyük!),1946 őszén az első zongoristaszerződését valamiféle tapizós, orgiasztikus,az egyneműek szerelmét pártoló lokálban kapta, majd hamar átváltott egy kocsmába, melynek tulajdonosát nem sokkal később többszörös gyilkosként tartóztatták le. E túlszínezett és helyenként valósággal rémregénybe illő epizódoknál jóval fontosabb (és egyúttal hitelesebb) mindaz, amit Cziffra egykoribárzenészi hírnevéről lejegyzett: „Budapest minden éjszakai lokáljába eljutotta híre rögtönzéseim zavartkeltő bőségének, mely a fandangótól a csárdásig,a jazztől a paso dobléig terjedt. […] Ennek köszönhettem, hogy az éjszakaiBudapest zenés eszpresszóinak sztárja lettem, most már lényegesen nagyobbéjszakai honoráriummal. […] Megosztottam éjszakáimat a Belváros különféleeszpresszói között, úgyhogy két-két órát töltöttem mindegyikben. A vendégektúlnyomó része fiatal értelmiségi vagy éppen diplomázó zongorista volt.”A fenti idézet Cziffra fokozódó népszerűségéről ad hű beszámolót, és az újtípusú „vendéglátóipari egység” elterjedését is jelzi. Az eszpresszó a kávéházakhelyébe lépő, de ugyancsak kávé-központú vendégváró helyiség, amelyrendszerint kisebb alapterületen (s immár fokozódó politikai ellenőrzés alatt), detovábbra is a társas érintkezés és a zenefogyasztás nyilvános tereként szolgált.A koalíciós korszak átmeneti éveinek időközben vége lett, ám Czifframásodik bárzongorászati kitérője egészen 1950-ig tartott, amikor disszidálási kísérlete miatt börtönbe került. Az immár egypárti államhatalom meghagyta azenés szórakozóhelyek egy részét a látszat és a könnyebb ellenőrizhetőségkedvéért, meg mert olykor a hatalom ilyen-olyan szintű gyakorlói is szívesenellátogattak e helyek valamelyikére. Például nagyszerű, jó vagy hangulatoszongorajátékot hallgatni: hiszen korántsem kizárólag Cziffra bámulatosvirtuozitása jellemezte az egykorú pesti bárzongorázást. A Kulacsban (Osváthutca), majd a Kispipában (Akácfa utca) például a 156 centiméteres óriás, Seress34Rezső bűvölte meg közönségét – érdemi zongoratudás és énekhang nélkül.„Nem muzsikus, csak zseni” – mondta róla az ezekben az években a pestioperában működő Otto Klemperer, s akárcsak Seressnek, úgy a Szent Istvánkörúti Luxor manuálisan jóval képzettebb pianistájának, bizonyos Tantosúrnak is volt népes rajongótábora, melybe az irodalmár törzsvendégek isbeletartoztak.A fogva tartása idején leromlott állapotú és elroncsolt kezű Cziffra György1953-ban újra ebben az – időközben tovább züllő, illetve fellazulásnak induló– közegben talált megélhetést maga és családja számára. „Meggörbítvéngerincemet, visszasüllyedtem az éjszaka világába, egyetlen életlehetőségembe,és megint elkezdtem bolyongásomat lokálból bárba és bárból lokálba. […]Mint egy jól idomított vadállat, újra fölvettem régi életem igáját, és megint ottjártak ujjaim az éttermek, kocsmák és borozók zongoráin.” – írta keservesvisszatéréséről, mely azonban újra hamar híressé és keresetté tettevirtuozitását és csodálatos improvizációs készségét. Ebből az időszakból való aVásáry Tamás által megörökített, oly jellemző párbeszédrészlet:„– Kik négykezeseznek a hátsó teremben? – Ja, kérem, csak a Cziffra.”Ekkor kapott fontos szerepet Cziffra életében a Zeneakadémiazongoraprofesszora, Ferenczy György, aki már évekkel korábban felfedezte ahatalmas tehetséget: „1950-ben egy este betévedtem a Kedves presszóba, ésegyszerre különleges zongoraszó ütötte meg a fülemet. Ki lehet ez, aki részbenszórakoztató zenét játszott, részben szabadon improvizált ilyen nagyszerűen?”Cziffra visszaemlékezései szerint Ferenczy az 1953-as szabadulást követőenlépett kapcsolatba a hányatott sorsú muzsikussal, újra egy bárban: „Egy estekét férfi tért be egy pohár italra abba az eléggé rangos bárba, ahol éppenszerződésben voltam. […] Az egyik a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongoratanára,Ferenczy György volt, a másik pedig, a barátja, a Népművelési Minisztériumegyik főembere.– Már jó ideje, hogy barátom és én nyomon követjük magát – mondtaa professzor – éjszakáról éjszakára, mert a körülményei és főleg a játékarejtélyes előttünk.”Ezzel a találkozással Cziffra György bárzongorista pályafutása végetért, helyet adva a magyar, majd a nemzetközi közönség által ünnepelt nagykoncertzongorista diadalmenetének. Cziffra hihetetlen tempóban dolgoztale elvesztegetett éveit. Valamit azért mégiscsak köszönhetünk ezeknekaz éveknek: egy muzsikuslegendát, amely messze túlterjedt a komolyzenehatárain, s nyomai máig fellelhetőek Budapest legkülönbözőbb pontjain, ahajdani Savoy hűlt helyétől a Mai Manó házig.

kiemelt támogatók

NKA

VÁRKONYI
ATTILA

FastVentures

EuroVentures

Rekeczky Csaba

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

támogatók | partnerek

A PROGRAMOK HELYSZÍNEI