Dr. Freund Tamás 2017-10-16T12:11:28+00:00

Project Description

1959-ben született, biológus diplomáját az ELTE-n szerezte 1983-ban, diákkörösként a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében dolgozott Somogyi Péter és Szentágothai János irányításával. Összesen 4 évet töltött az Oxfordi Egyetemen vendégkutatóként.

Hazatérése után az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének osztályvezetője (1990), igazgatóhelyettese (1994), majd igazgatója (2002). A Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választja levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Tagja a London-i székhelyű Európai Akadémiának (2000),  a Salzburg-i Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának (2001), és a Német Tudományos Akadémiának (2001), és az Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémiának (2014). Nemzetközi díjai közül kiemelendő az Amerikai Anatómusok Cajal Club-jának életmű díja (1998), a Cajal Medal, a svájci Demuth dij (1991), a nemzetközi Kemali díj (1998).

2011-ben harmadmagával megkapta az 1 millió Euro díjazású dániai „The Brain Prize”-t (Agy-Díjat). Magyarországon 2000-ben ő kapta az első Bolyai Díjat, majd 2005-ben Széchenyi Díjat, és 2013-ban a Prima Primissima Díjat. Az Idegtudományi Világszövetség vezetőségi tagja (1998-2006), 2004-ben az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke.

Jelenleg az MTA alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területe az agykéreg szerkezete és működése.