Falvai Sándor 2018-09-24T14:11:06+00:00

Project Description

Falvai Sándor

zongoraművész

Falvai Sándor 1949 augusztus 3-án született Ózdon. Zongoratanulmányait 4 évesen, édesapja irányításával kezdte meg. 1967-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Bacher Mihály osztályában, ahol 1972-ben szerzett diplomát.

1972- től a moszkvai Csajkovszky Konzervatóriumban posztgraduális képzésen vett részt Victor Merzsanov és Margareta Fjodorova növendékeként.

1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, ahol később többször  volt a billentyűs tanszék vezetője, 1997-től 2004 – ig pedig az Egyetem Rektora. Növendékei közül olyan művészek kerültek ki, mint Várjon Dénes és Farkas Gábor.

Több állami és nemzetközi díjjal lett kitüntetve,

Liszt -díj, Érdemes művészi díj, Bartók-Pásztory- díj, a Japán Császár “felkelő nap rendje a kék nyakszalaggal” díja, amit először és utoljára azelőtt Kodály Zoltán kapott meg Magyarországról,  a Perzsa Akadémia Szárnyas Oroszlán díja.

1973-ban a Magyar Rádió Zongoraversenyén 2. helyezést ért el.

Tagja az úgynevezett  “4 -es fogatnak”, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Falvai Sándor és Lantos István  koruk legtehetségesebb zongoristái voltak. Közös koncertsorozatokat adnak és lemezfelvételeket készítenek.

1972-től rendszeresen fellép a világ legnagyobb koncert-központjaiban, mint pl. : Párizs, Róma, Milánó, Helsinki, Thessaloniki, München, Madrid, Moszkva, Róma, Prága, Marocco, Tunézia, Canada, Seul… 1978-ban nagysikerű bemutatkozó koncertet adott a new yorki Carnegie Hall-ban.

Szólistaként olyan karmesterekkel lépett fel, mint: Kobayashi Kenichiro, Vásáry Tamás, Mariss Jansons, Milan Horváth, Günter Herbig, Ferencsik János, Kazuo Yamada, Kóródi András, Kovács János, Kocsis Zoltán, Lehel György, Simon Albert, Németh Gyula…

Kamara zenészként partnere volt többek között Kovács Dénes, Starker János és a Bartók -vonósnégyes.

Több, mint 30 hanglemeze készült el, ahol a romantikus repertoárból Chopin csaknem összes zongoraművét felvette, de Schumann, Brahms, Bach, Haydn, Scarlatti, Beethoven, Arvo Part, Skriabin felvételei is keresettek. Chopin zongoraverseny felvételeire a mai napig etalonként tekint a szakma és a közönség. Két legutóbbi lemezfelvételét az amerikai Celestial Harmonies kiadó számára készítette Tóth Ibolya, a kiváló zenei rendező segítségével, ahol szólóban Liszt h-moll szonátáját és Schumann C-dúr Fantáziáját, zenekarral pedig Brahms d- moll zongoraversenyét rögzítette, ez utóbbit a Nemzeti Filharmonikusokkal Kocsis Zoltán vezényletével ( a Mester egyik utolsó felvételeként).

Falvai Sándor több külföldi egyetem vendégprofesszora volt, mint pl.:  Texas University of Music, vagy a Nagoya University of Music. Rendszeresen feltűnik versenyek zsűritagjaként, mesterkurzusait a fiatal zongorista generáció fokozott figyelemmel kö