Mihalcsik Judit
Jazz est, szórakoztató zenetörténeti előadás és filmvetítés Szentendrén a Cziffra Fesztiválon
A Cziffra Fesztivál szentendrei sorozata a Budapest Ragtime Band koncertjével indul augusztus 7-én. Az együttes művészei bátran újítanak, kísérleteznek, melynek jó példája, hogy komolyzenei műveket is előszeretettel dolgoznak fel a maguk egyedi stílusában. Erre a koncertre különösen nagy gonddal választották meg a darabokat, a fülbemászó amerikai és magyar slágerek között fellelhetünk majd Cziffra Györgyhöz kötődő komolyzenei csemegéket is… és hogy miként fog szólni Rossini Tell Vilmos nyitánya, vagy Hacsaturján Kardtánca ebben a stílusban, az kiderül augusztus 7-én este a szentendrei Városháza udvarán megrendezésre kerülő szabadtéri koncerten, amely eső esetén beltéri helyszínre költözik. Részeletek itt »»
Cziffra fordulatos pályafutása lesz a témája Bősze Ádám és László Ferenc zenetörténeti előadásának, melynek már a címe is igen hívogató. Cziffrázva – Művészportré kacskaringókkal címmel augusztus 10-én a Dunaparti Művelődési Ház udvarán a könnyed hangvételű, egyszersmind tartalmas estén a legendás zongoraművész életútjának meghatározó állomásait, csúcs- és mélypontjait érinti majd a két előadó.
Idén márciusban debütált a Petrovics Eszter rendező és Lajos Tamás producer által alkotott, Cziffra György életét bemutató Cziffra100 – Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm, amelyet Szentendrén díjmentesen megnézhetnek az érdeklődők augusztus 9-én a P’Art Moziban.
Ha Isten szereti egy teremtményét, megmutatja neki a legnagyobb boldogságot és a legnagyobb nyomorúságot – vallja Thornton Wilder A teremtés nyolcadik napja című regényében. A fesztiválnak nevet adó világhírű magyar zongoravirtuóz életében nélkülözés és bőség, üldöztetés és ünneplés egyaránt akadt. Ezt a regénybe illő pályát tárja elénk a művész életéről készült tablókiállítás, amely díjtalanul látogatható a Városháza átriumos folyosóján augusztus 7-től 20-ig.
A Cziffra Fesztivál programjairól, aktuális eseményeiről a cziffrafesztival.hu weboldalon, illetve a Facebook oldalon tájékozódhatnak. A Cziffra Fesztivál programjainak támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
A fertődi Esterházy-kastélyban háromnapos programsorozattal várja a közönséget a Cziffra Fesztivál 2023 júliusában
A fertődi Esterházy-kastély Magyarország legszebb barokk-rokokó kastélya, ahol a történelmi múlt izgalmas kortárs programokkal találkozik. „Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem” – Esterházy „Pompakedvelő” Miklós jelmondata tökéletesen leírja az eleganciát, arisztokrata ízlésvilágot, ami ma is belengi a kastély lélegzetállító tereit és kertjeit, ahol a világhírű zeneszerző, Joseph Haydn dallamai csendültek fel egykor. Eszterháza – akárcsak a 18. században – ma is kulturális és zenei központ. Kiállítások, időszaki tárlatok és parkséták mellett koncertek, előadások folyton megújuló pezsgő forgataga várja az ideérkező vendégeket.
A Cziffra Fesztivál évek óta elkötelezett támogatója a jövő előadóművészi generációinak, melynek keretében nemcsak anyagi és erkölcsi elismerésekkel, hanem fellépési lehetőségeket és szakmai mentorálást biztosítva igyekeznek segíteni a tehetséges fiatalok kibontakozását. „A tehetséggondozás nagyon sokrétű vállalás, mi pedig arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten ennek minél több aspektusát le tudjuk fedni” – fogalmazott Balázs János művészeti vezető egy interjúban a Cziffra Fesztivál egyik legfontosabb célkitűzésével kapcsolatban. A július 14-i koncerten is ennek az elköteleződésnek az eredményeit láthatja, hallhatja a közönség, hiszen ezúttal három ígéretes tehetségű fiatal muzsikus mutatkozik be: Rusvai Bence, Yang Sichen, és Nguyen Phan Minh Hoang.
A Sárik Péter Trió műsorán a közönség kedvenc nemzetközi slágereinek jazz-feldolgozásai hangzanak el. A produkcióban a trió Szőke Nikolettával Cziffra György bárkorszakát megidéző dalokat állítja színpadra a jazz nyelvén tolmácsolva azt a hallgatóságnak, külön erre a koncertre összeállított, új repertoárral. Előadásuk révén a nézők – és nemcsak a haladó jazzfogyasztók – egészen új szemszögből ismerhetik meg a közkedvelt dalokat, egyszerre kóstolhatnak bele a kortárs jazz, a popzene és az improvizáció világába. A fesztivál névadójának, Cziffra Györgynek a rögtönzéseihez hasonlóan, ez alkalommal is a fellépő művészek szenvedélye, a pillanat ereje és a szabad örömzenélés tölti majd be a koncerttermet.
A háromnapos programsorozat az olasz klarinétművész Maurizio D’Alessandro és Balázs János zongoraművész közös hangversenyével zárul. A két nemzetközi hírű előadóművész először lép együtt színpadra. Művészi szemléletükben, életpályájukon közös a 19. századi komolyzenei örökség iránti elkötelezettség és szenvedély, valamint ezen korszak darabjainak újrafelfedezése. Ezen a nyári estén Weber, Burgmuller, Bassi, valamint Liszt és Chopin műveit hallhatja a közönség előadásukban, melyek érzelemdús, virtuóz előadói attitűdöt igényelnek.
A márciusban debütált, Cziffra György életét bemutató új dokumentumfilmet idén nyáron három alkalommal is díjmentesen vetítik a fertődi Esterházy -kastélyban. A Cziffra100 – Tele van a két kezem boldogsággal című filmalkotás a Nemzeti Filmintézet Magyarország támogatásával jött létre Cziffra György születésének 100. évfordulója apropóján, a világhírű zongoraművész sorsának és művészetének széleskörű megismertetése céljából, melyet Balázs János zongoraművész kalauzolásával ismerhet meg a közönség. A Petrovics Eszter rendezte filmben megszólal továbbá Balogh Kálmán, Cyprien Katsaris, Michel Sogny, Pápai Erika, Vásáry Tamás, valamint a nemrégiben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is. A 99 perces film gyártója a Szupermodern Filmstúdió, rendező és forgatókönyvíró Petrovics Eszter, producer Lajos Tamás, narrátor, szakértő és zeneszerző Balázs János. A vetítés díjtalanul látogatható mindhárom nap délután Fertődön.
A fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában felcsendülő koncertekről, programokról, valamint a Cziffra Fesztivál egyéb aktuális eseményeiről a cziffrafesztival.hu és az eszterhaza.hu weboldalakon, illetve a Facebook oldalon tájékozódhatnak.
A Cziffra Fesztivál programjainak támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
Véget ért a Cziffra Fesztivál a fertődi Esterházy-kastélyban
Cziffra Fesztivál Eszterházán
A magyar zenei örökséget mutatja be a Cziffra Fesztivál itthon és külföldön
A magyar zenei örökséget mutatja be a Cziffra Fesztivál itthon és külföldön
A Cziffra Fesztivál nemzetközi szakmai kapcsolatainak köszönhetően a nyár folyamán számos külföldi koncertet valósít meg, ezzel is erősítve a magyar klasszikus zenei örökség népszerűsítését. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a fesztivál művészeti vezetője június 10-én szólóestet adott a török fővárosban, amelynek műsorát Cziffra György és Hegyei Géza emlékének ajánlja.
A magyar és lengyel nép nemcsak neves zeneszerzőket adott a világnak, hanem közel ezeréves barátságra tekint vissza. A Krakkói Lengyel Zenei Fesztivál és a Cziffra Fesztivál összefogásának célja, hogy a zenei kapcsolódásokon keresztül a két nemzet számos szálon kötődő kapcsolatát erősítse július 1-én a Zenei hidak Budapesttől Krakkóig elnevezésű eseményével. A Sinfonietta Cracovia zenekar és Balázs János zongoraművész Maciej Tworek vezényletével lép színpadra. Elhangzik Chopin e-moll zongoraversenye és Liszt Salve Polonia című műve K. Slowinski vonószenekari átiratában, Bartók Divertimento és Mieczyslaw Karlowicz Szerenád című műve.
Július 8-án Bulgáriában folytatódik a kulturális programsorozat együttműködésben a New Millennium International Academy-vel. Balázs János mesterkurzusára várják a fiatal zenészeket, egy workshopon pedig a 19. és 20. századi magyar zenével, zeneszerzőkkel, előadókkal is részletesen megismerkedhetnek a résztvevők.
Másnap a bulgáriai Ruse Állami Operaházban Magyar Fantázia címmel rendeznek gálakoncertet a Ruse-i Filharmonikus Zenekarral. Hallható lesz többek között Liszt ikonikus műve, a Magyar Fantázia, Balázs János közreműködésével, Dimitar Kosev vezényletével. Az eseményen olyan művésztársak lépnek fel, mint Miranda Liu hegedűművész, a Concerto Budapest koncertmestere, számos nemzetközi mesterkurzus tanára, vagy Ilya Kondratiev orosz zongoraművész, a 2011. évi Liszt Ferenc Zongoraverseny második díjasa, a londoni Royal Collage of Music professzora – az ismert művészek mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak Balázs János ruse-i mesterkurzusának legjobb hallgatói is.
„A Cziffra-emlékévben kialakított nemzetközi szakmai kapcsolatoknak köszönhetően a Cziffra Fesztivál számos meghívást kap a világ különböző országaiból, amelynek örömmel teszünk eleget. Fontosnak tartom, hogy azt a magyar és egyben európai zenei örökséget, amelyet Liszt, majd később Cziffra György is képviselt, minél nagyobb nemzetközi szintéren tudjuk képviselni. Célunk, hogy azt a kulturális kincset, amely világhírűvé tett sok magyar zeneművészt, minél többen megismerjék itthon és külföldön egyaránt. Örömmel tölt el, hogy bármerre járok, a Cziffra átiratokat, vagy Liszt műveit óriási lelkesedéssel fogadják olyan országokban is, ahol a klasszikus zenének nincsenek olyan mély gyökerei, mint nálunk. Feladatomnak érzem, hogy minél több helyre eljussunk a magyar komolyzene üzenetével, ahogyan azt is, hogy ennek a küldetésnek a keretében továbbra is minél több fiatal művésznek nyújthassunk fellépési lehetőséget itthon és külföldön.” (Balázs János zongoraművész)
A Cziffra György Fesztivál további koncertjeiről a cziffrafesztival.hu weboldalon, illetve a Facebook oldalon tájékozódhatnak.
A Cziffra Fesztivál programjainak támogatója az NKA.