Cziffra Gy Zongora

Cziffra György

„Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem, hogy valóban élek, és szabad vagyok, olyankor, amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.”

(Cziffra György)

A Zene szabadsága

Emlékezni sokféleképpen lehet – de az élete során több ízben reménytelen helyzetből újra és újra kitörő, s végül a megérdemelt világhírnévig jutó Cziffra Györgyre aligha lehet másképp, mint ahogy ő tekintett magára: főnixmadárként.

Már a gyerekkor sem volt felhőtlen, a hazatoloncolt család angyalföldi szállása minden volt, csak nem ideális környezet egy csodagyerek számára. Igen, csodagyerek, hiszen nyolcévesen már Dohnányi Ernő fedezte fel és kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián. Az ígéretes karriert előbb a világháború és az oroszországi hadifogság, majd egy 1950-es sikertelen emigrálási kísérletet követően három év börtön és munkatábor törte ketté. A bárzongoristaként tengődő Cziffra a kollégák-barátok segítségével az 1950-es évek közepén újra a pódiumra került, felvételeket készíthetett és Liszt-díjat kapott. Majd 1956 szeptemberében érkezett egy felkérés: Bartók elképesztően bonyolult 2. zongoraversenyének szólistájaként kellene beugrania – hat hét múlva. 1956. október 22-én az Erkel Színházban tomboló siker fogadja a bravúros produkciót, Cziffra pedig a zongoraverseny után ötször játssza el ráadásnak a Rákóczi-indulót. A zenetörténet és a forradalom története egy pillanatra összekapcsolódott – a határ másnap megnyílt és Cziffra családjával együtt Párizsba emigrált.

A következő évek szárnyalása szöges ellentétben állt a korábbi évtized megpróbáltatásaival: Cziffra csakhamar kora egyik legkeresettebb zongoristája lesz, versengenek érte a zenekarok és a koncerttermek – a Carnegie Hall, a Royal Festival Hall, a Hollywood Bowl vagy éppen a Tonhalle. 1969-ben saját nemzetközi versenyt alapít Versailles-ban, felújítja és koncertteremmé alakítja a romos senlis-i királyi kápolnát, amelyet Liszt Ferencről nevez el, és ahol évről évre a legnevesebb muzsikusok adják egymásnak a kilincset. Hatvanévesen újabb csapás éri: egy balesetben elveszti egyetlen fiát, aki karmesterként rendszeres muzsikustársa is volt – Cziffra soha többé nem lép fel zenekarral.

Cziffra öröksége jóval több felvételeinél, jótékonyságainál, vagy a tanítványoknak átadott tudásnál. Liszt és Dohnányi nyomdokain egy olyan előadói hagyományt képvisel, amely még mentes a lemezfelvételek sterilitá- sától, ám elevenen él benne az a bravúros improvizációs könnyedség és a különböző stílusok szintetizálásának magától értetődő képessége, amely olyannyira élővé és egyénivé tette a 19. század nagy előadóinak játékát. Cziffra tengernyi szenvedés árán kiharcolt életeszménye és művészi krédójának lényege ugyanaz – az ember és a zene szabadsága.

Élete, munkássága

Legendák a legendáról

A zongoravirtuóz