Cziffra György
Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
[Budapest, 1921. november 5. – Longpont-sur-Orge, 1994. január 15.]
Cziffra György egyedülálló zenei tehetsége Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos zongoratechnikai és improvizációs készsége miatt. Sajátos parafrázisai hűen tükrözik a Liszt- és Dohnányi-féle művészi irányvonalat, mely a kontrapunktikus tudást, variációs művészetet és fantáziadússágot képviseli. Pályája csúcsán a 20. század legnagyobb pianistái közé emelkedett. Széles repertoárján elsősorban Liszt, Schumann, Chopin, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta.
Apai ágon cigányzenész, anyai ágon magyar családból származott. A Cziffra család Párizsban élt, de az első világháborús törvények miatt 1914-ben anyja és két nővére hazatért Budapestre. Édesapját, aki cimbalomművész volt, a franciák deportálták, ahonnan csak a háború után térhetett haza. Az 1921. november 5-én az angyalföldi Tripolisz nyomortanyába született Cziffra György tehetsége korán megmutatkozott. Dohnányi Ernő támogatásával mindössze nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Keéri-Szántó Imre osztályába. Tizenhárom évesen, „csodagyerekként” már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai is hasonlóan sikeresek voltak. Gyermekkorából egyetlen felvétel maradt fenn 1934-ből, amelyen Schubert Impromptujét játssza. A korabeli kritika a következőképpen méltatta: „Először lépett azonban a közönség elé egy alig 13 éves, tömzsi gyermek, Cziffra György, aki a mi tehetségekben olyan gazdag zenei életünkben is szenzációt keltett játékával. Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy játszott, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.”
Első bármuzsikusi korszaka fiatal felnőttként indult. A Rozsnyai házaspár fényes budapesti Arizona mulatójának ünnepelt zongoristájaként ismerte meg élete párját, az egyiptomi származású táncosnőt, Soleikát. 1942-ben feleségével épp gyermeket vártak, amikor behívták katonának. Miután 1946 szeptemberében hazatért a szovjet fogságból, tanulmányait magánúton, Ferenczy György zongoraművésznél folytatta. „A hangversenypódium világában semmiféle lehetőséget nem láttam. Nem ismertem senkit, aki segíthetett volna, és az ország is még messze volt attól, hogy önálló és folyamatos zenei élete legyen” – írta Ágyuk és virágok címmel megjelent önéletrajzi könyvében. Ezzel egyidejűleg újra a pesti éjszakák virtuóza lett: „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába.” A Kedves presszó, a Savoy és egyéb kultikus bár és mulató legendás és ünnepelt csillaga volt, a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte. Mezey Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte őt.
1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de az ÁVH emberei még a határ átlépése előtt elfogták őket, kényszermunkatáborba kerültek. Tizennyolc hónapnyi kényszermunkája során egy kőfaragó vállalat munkásainak szállította „a 150 kilós kőhasábokat”, valamint a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén kellett dolgoznia. Rabtársainak sokszor koncertet is adott.
1953-ban szabadult, és bár keze a durva munkát megsínylette, újra a zongorázással próbálkozott – ismét a pesti éjszakában. Ferenczi György biztatására 1954-ben elhatározta, hogy befejezi a bárzongorázást, és kizárólag a komolyzene felé orientálódik. Kodály, Weiner és Zathureczky is támogatták Cziffra György pódiumra lépését. Miután otthagyta az éjszakai életet, radikálisan életmódot váltott, és rendkívül keményen és kitartóan kezdett el dolgozni, gyakorolni. Munkaerkölcse példás volt.
Ahogy fokozódtak sikerei, egyre inkább megosztotta a szakmát. Főleg az akkori zenei vezetés köreiben talált ellenségekre, de a zongoraművészek között is akadt riválisa. Cziffra idegen sejt volt az akkori zenei élet szövetében, nem tudták befogadni. Féltékenyek voltak a kívülről, a könnyűzenéből jött virtuózra, aki ekkora hatással van a közönségre. Kevés fellépést kapott, és külföldre is alig akarták kiengedni. Az ’56-os forradalom előestéjén, október 22-én Bartók Béla II. zongoraversenyét játszotta Mario Rossi vezényletével az Erkel Színházban, amit eredetileg egy kínai zongoraművész adott volna elő, de miután lemondta, Cziffrát kérték fel. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva családjával elhagyta Magyarországot. Bécsbe menekültek, ahol nagy várakozás előzte meg debütáló hangversenyét a Brahms Saalban, amelyről még a The New Yorkerben is kritika jelent meg. További koncertjein, többek között Párizsban és Londonban különleges virtuozitásáról adott számot, műsorán olyan nehézségű művek szerepeltek, mint Balakirev Islamey-fantáziája, Liszt transzcendens etűdjei és magyar rapszódiái. Óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, hatalmas sikereket aratva például Londonban a Royal Albert Hallban, New Yorkban a Carnegie Hallban. 1957-ben nagyszabású turné keretében mutatkozhatott be az Amerikai Egyesült Államokban, többek között a Hollywood Bowlban és Los Angelesben. Párizsban már első hangversenyével szinte üstökösként robbant be. A Théâtre du Châtelet-ben tartott koncert után világhírű művészek tették tiszteletüket öltözőjében: Marcel Dupré orgonaművész, Marguerite Long zongoraművész és Arthur Honegger zeneszerző. Charles de Gaulle – zenekedvelő felesége kérésére – meghívta az Élysée-palotába, és ezután megkapta a francia állampolgárságot.
1966-ban fiával tevékeny részt vállalt a Festival de La Chaise-Dieu elindításában Auvergne-ben. 1968-ban André Malraux kulturális miniszter javaslatára Senlis-ban telepedtek le feleségével, miután Cziffra elmondta tervét, hogy fiatal művészek elindulását szeretné segíteni. A házaspár Saint Frambourg romos templomát építette újjá erre a célra, melynek új üvegablakait maga Joan Miró adta ajándékba a köztiszteletben álló zongoraművésznek. Az új hangversenytermet Liszt Ferencről nevezték el, amelyet a francia miniszterelnök, Raymond Barre avatott fel. Cziffra 1969-ben Versailles-ban zongoraversenyt hívott életre, amely azóta is a nevét viseli.
Senlis bemutatkozási lehetőséget nyújtott a fiatal művészek számára, a koncerteken kívül kiállításokat is szerveztek a Királyi Kápolnában. Cziffra könyve, az Ágyúk és virágok 1977-ig kalauzolja el olvasóit, addig az évig, amikor feleségével létrehozták alapítványukat, amelyet később a francia állam közérdekűként ismert el.
Liszt Ferenc művei Cziffra repertoárjának a gerincét alkották, ahogyan Liszt ihlette saját improvizációi is, amelyeket rendszerint közkedvelt témákra rögtönzött bravúros virtuozitással. Jó néhány hihetetlen nehézségű improvizációját fiatalon, tragikus körülmények közt elhunyt fia, ifj. Cziffra György rögzített kottában és tett elérhetővé az utókor pianistái számára. Fia tehetséges karmester volt, Alfred Cortot irányítása alatt tanulhatott Párizsban, és édesapjával is gyakran koncertezett. 1981-ben bekövetkezett halála nagyon megviselte Cziffrát, aki többet nem lépett fel zenekarral, és lemezfelvételt sem készített zongorás versenyműből.
Ezután a felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, majd 72 éves korában egy Párizs környéki klinikán – szívroham következtében – elhunyt. Magyarországon 1956-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1993-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozták neki. Franciaországban – szintén 1993-ban – megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát. 1986-ban Kőszeg díszpolgára lett.
Emlékét őrzi a mai napig aktív Cziffra Fondation Senlis-ban és a Cziffra György Fesztivál Budapesten. Születésének 100. évfordulója alkalmából Magyarország hivatalos emlékév formájában tiszteleg munkássága előtt, az UNESCO pedig felvette a tagállamaival közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév és Fesztivál alapítója és művészeti vezetője: Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész.
(Az összeállítást készítette: Balázs János, az Emlékév művészeti vezetője)
Díjai
- 1956. Liszt Ferenc-díj
- 1986. Kőszeg díszpolgára
- 1993. Francia Becsületrend tiszti fokozata
- 1993. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
- 2016. Magyar Örökség Díj (posztumusz)