Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

Az érzelmek és a gondolkodás kapcsolata ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, úgy tartják, hogy a kettő kizárja egymást. Gondolkodásunktól alapvetően idegen, hogy bármiféle kapcsolatot feltételezzünk az érzelmek és a logika közt. Platón szerint például az érzelmek egész egyszerűen ellehetetlenítik a tiszta, logikus döntéshozatalt. A zenéről, mely rengeteg érzelmet vált ki az emberből, azt tartják, hogy a legkevésbé megfogható, a legkevésbé racionális művészet. Más vélemények szerint tiszta matematika. Néha hallgatnunk kell a logikánkra, ugyanakkor a katarzis eléréséhez olykor éppen a léleknek kell átvennie a vezetést a logika felett. Hol az igazság a zenében és hol az életben? Lehet, hogy mind a két állítás igaz, még sincs ellentmondás?

A kérdésekre két nagy hatású gondolkodó, Pál Feri atya és Vizi. E Szilveszter keresi a választ – a lélek és a ráció szemszögéből. Természetesen ezen a nyitóeseményen sem maradunk zene nélkül:
Balogh Kálmán és Lukács Miklós, a cimbalom két zseniális mestere gondoskodik arról, hogy a lélek és a logika „párharcából” esetleg a nevető harmadik, a muzsika kerüljön ki győztesen.

Főszponzor: MVM

Jegyár: 4.300 Ft, 3.000 Ft, 1.900 Ft

November 30-ig 10% kedvezmény a jegy@cziffrafesztival.hu címen regisztrálóknak.  

Jegyvásárlás

FŐSZPONZOR

KIEMELT TÁMOGATÓK
VÁRKONYI ATTILA

NKA

TÁMOGATÓK
REKECZKY CSABA

FastVentures

PARTNEREK

Go to Top