Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

Milyen lelkiállapot kell a muzsikáláshoz? És milyen a zenehallgatáshoz?

A koncertélmény, amelyre mindannyian vágyunk, sok tekintetben az előadók és a hallgatók – egymásnak ismeretlen emberek – közös rezdülésein, egymásra hangolódásán is múlik. A különböző tudatállapotoknak jelentős szerepe van a zenei élmény generálásában és befogadásában. Az előadásban figyelem irányul az alkotó, a közvetítő és a befogadó lelkiállapotok törvényeire, a tudatállapot módosulásának dinamikájára, a zene generálásának során az alkotóban lezajló magas hőfokú „hullámvasút” állapotélményre, amelynek letisztult végeredménye a flowban megvalósuló újra alkotás. De hogyan tudja „kondicionálni” magát egy előadó arra, hogy a megfelelő lelkiállapotba kerüljön? És ki segít a művészeknek ennek elérésében, feldolgozásában?

Dr. Bagdy Emőke pszichológus kifejezetten a Cziffra György Fesztivál számára készítette el a művész életforma lelki karbantartásáról szóló egyedi tanulmányát.

közreműködik:

Dr. Bagdy Emőke professzor emeritus, egyetemi tanár, pszichológus
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész
műsorvezető: Bősze Ádám

A koncert előtt 18:30-tól a Steinway új „Spirio” zongorájának bemutatása.

 

Főszponzor : MVM 

 

Jegyár: 3.500 Ft.

November 30-ig 10% kedvezmény a jegy@cziffrafesztival.hu címen regisztrálóknak.  

Jegyvásárlás

FŐSZPONZOR

KIEMELT TÁMOGATÓK
VÁRKONYI ATTILA

NKA

TÁMOGATÓK
REKECZKY CSABA

FastVentures

PARTNEREK