Helyszínek 2018-11-27T18:25:45+00:00


MOMKult

A Hegyvidéki Önkormányzat nagyszabású beruházásának köszönhetően a XII. kerület egy modern, a 21. század technikai igényeit szolgáló, korszerű épületegyüttest hozott létre, amely intézmény a megújult környezetben továbbra is első számú stratégiai közművelődési feladataként a művelődéshez való jog tiszteletben tartása okán a közösségi színterek működtetését, a magyar kultúra és néphagyományok ápolását, a művészeti képzést, a kerületben működő alkotói közösségek segítését, a minőségi kultúrához való hozzáférés biztosítását, a közkultúra támogatását, a kultúra és műveltség iránti igény fenntartását, valamint az igényes szórakozási lehetőségek megteremtését tartja. A MOM Kulturális Központ a kultúra egészére nyitott, a kulturális tradíciókat fundamentumként értelmező, de az alkotó újdonságoknak helyet adó, a kultúrát erőforrásként kezelő irányvonalat képviseli.


Zeneakadémia

A 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga Liszt is tevékeny szerepet játszott. A több mint száznegyven éve működő egyetem a zeneművészeti és zenetudományi képzés magyarországi fellegvára. Az 1907-ben átadott Liszt Ferenc téri főépület és a szecessziós zenepalota páratlan akusztikájú Nagyterme legendás hangversenyhelyszín. Az intézmény 2013-as megújulása óta önálló professzionális koncertszervező tevékenységet folytat, s az elmúlt években egyetemként és koncertközpontként egyaránt világraszóló nemzetközi elismerések sorát érdemelte ki.

Zeneakadémia/Darabos György


MÜPA

A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs, könnyű-, jazz és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy a fenti műfajok széles és igen változatos közönsége számára magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson. Az intézmény alapvető feladata – a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával – az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése.


ÓBUDAI TÁRSASKÖR

Az Árpád híd tövében régi óbudai hangulatot idéz a Korona tér, Kiskorona utca, Mókus utca által határolt tömb. Három oldalra tekint az Óbudai Társaskör épülete, melynek múltja, mint Óbudáé, a római korig nyúlik vissza. Ezen a középkorban is lakott helyen a 19. században a Koronához és az Oroszlánhoz címzett fogadó és kávéház nyílt. Ezek a falak állnak ma is, amelyeket az 1980-as években értő szemmel és szívvel Korompay Katalin építész feltárt, rekonstruált, újjáteremtett. Az 1988-as átadás óta az Óbudai Társaskör épülete, kertje, minden szeglete kínálja a lehetőséget, hogy életteli események: koncertek, zenés irodalmi estek, kiállítások teremtsenek alkalmat a társas összejövetelre. Akik oda járnak, sokan ismerik  már egymást, ismerik és várják az élményt, amelyet ez a hely ad.


Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

Molnár C. Pál (1894-1981) festőművész a Gellérthegy oldalában, egy Ménesi úti villában élt és alkotott 50 éven át. Halála után, 1984-ben kisebbik lánya, dr. Csillag Pálné Éva családi gondozású magánmúzeumot hozott létre, ahol a művek a születésük helyén láthatók, és szinte érződik a festék illata. A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum a legrégibb, családi gondozásban lévő magánmúzeum az országban. A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum 2011 óta közérdekű muzeális gyűjtemény. A témában, stílusban, technikai megoldásban szokatlanul változatos életmű mellett a művész személyes használati tárgyai és a családi emlékezet keltik életre az alkotót. A gazdag művészeti hagyaték keresztmetszetét mutatja be az állandóan változó MCP kiállítás, amelynek anyaga időről időre témák szerint változik.

FŐTÁMOGATÓ

KIEMELT TÁMOGATÓK

NKA

VÁRKONYI
ATTILA

FastVentures

támogatók | partnerek

Rekeczky Csaba

HELYSZÍNEK