Pellet Sebestyén koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen

Program leírás

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulójának tiszteletére megrendezésre kerülő zártkörű ünnepségen Pellet Sebestyén zongoraművész ad koncertet. Az esemény egyben Cziffra György munkásságát is megidézi.

A műsorról részletesen:

Bartók Béla (1881-1945): Tizenöt magyar parasztdal

A mű az 1914 és 1918 közötti népdalgyűjtések összegzése. A magyar parasztzenének szentelt első hangversenystílusú zongoraművében Bartók a dallamokat különös gonddal válogatta ki – a régit, az igazi eredetiséget, a romlatlan formát kívánta bemutatni, javarészt a maga gyűjtéséből. A sorozat négy alrészre bontható: az első négy népdal alkotja a ’Négy régi keserves’-t, ezután következik egy ’Scherzo’ tétel a ’Feleségem olyan tiszta’ című népdal feldolgozásaként. Az ezt követő központi jelentőségű, emellett talán időben is legterjedelmesebb tétel Angoli Borbála balladáját harmonizálja meg. Az eredeti népdalról, mely egy megesett lány tragikus végű történetét meséli el, Bartók külön említést tesz feleségének írott levelében: „…megharmonizáltam 7 magy. dalt a gyűjtésből, többek között Ökrös Róza híres Angoli Borbáláját is. Ajánlom, hallgasd meg tőle, mert ilyen magyarul és még hozzá az Alföld kellős közepén, és még hozzá 7/8 taktusban hallani valóságos szenzáció…” (1917. augusztus)

Végül a ’Régi táncdalok’ című alrész zárja a sorozatot, melyben kilenc rövidebb feldolgozást hallhatunk. A mű legutolsó tétele egy szöveg nélküli dallam, melyet eredetileg Bartók dudán hallhatott egy Ipolyságban tartott dudaversenyen.

Liszt Ferenc (1811-1886): Funerailles

Az 1850–52 körül keletkezett Funerailles, azaz ’Temetés’ a Költői és Vallásos harmóniák című sorozat hetedik darabja, melyet a zeneszerző az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása felett érzett fájdalom hatására írta. Korábban az volt a nézet, hogy Liszt ezt a művét Chopin halálára írta, de a mű vázlatának kéziratán a „Magyar” alcím szerepel, ezért a szintén kéziraton található „October 1849” dátum csakis október 6-ra utalhat. Liszt a Wittgenstein hercegnének Szekszárdról írt, 1870. szeptember 28-ai keltezésű levelében úgy említi a Funérailles-t, mint Vörösmarty Mihály hozzá írt, Liszt Ferenchez című ódájára („Hírhedett zenésze a világnak…”) adott válaszát. A felsoroltakon kívül a mű anyaga is egyértelműen magyar vonatkozásáról tanúskodik.

A darab elején a zongora legmélyebb regiszteréből gyászharang súlyos kongása bontakozik ki. Ebből a sötétségből kúszik lassan egyre feljebb a tragikus sirató-téma, amely a fájdalmas tetőpont elérése után újra a mélybe roskad vissza. Egy rövidebb szünet után egy magyaros színezetű gyászdallam szólal meg, amely a mű főtémájaként is értelmezhető. A dallam lezárta után egy lírai részt hallhatunk, mely a ’lagrimoso’, azaz ’síróan, panaszosan’ előírással szólal meg. A harmadik nagyobb szakasz szintén egy rövid szünet után indul: először egész halkan egy harci ’lovasroham’ indul, amely hatalmas fokozással pillanatokon belül ellenállhatatlan lendületűvé válik, de a dinamikai csúcspontot elérve tragikusan félbemarad. Ezután újra felcsendül a már ismert főtémánk, ezúttal fortissimo dinamikával, mely újra a ’lagrimoso’ témához érkezik. A befejezés előtt Liszt még egy gondolat erejéig felidézi a hősies csatát, amely aztán megfojtva, eltiporva ér véget.
(A Liszt Intézet Stuttgart és a Cziffra György-emlékév közös kocnertje)