Szamosi Szabolcs Fotós Dittrich Éva

Szamosi Szabolcs

orgonaművész

Szamosi Szabolcs orgonaművész és kulturális menedzser. Tanulmányait a grazi és salzburgi Zeneművészeti Egyetemeken végezte, ahol mesterei többek között Hannfried Lucke, Ernst Triebel és Joseph M. Doeller voltak. Mindössze 23 évesen lett a pécsi Bazilika zenei igazgatója, ahol meghatározó szerepet töltött be az egyházzene megújításában.

Orgonakoncertjeivel szinte egész Európát bejárta, emellett fellépett Észak- és Dél-Amerikában is. Rendszeresen dolgozik együtt világhírű klasszikus zenei művészekkel, többek között José Curával, Miklósa Erikával, Matthias Höfsszel, Kelemen Barnabással és Várdai Istvánnal. Előszeretettel kísérletezik különleges hangszeres felállásokkal, valamint új zenei koncepciók bemutatásával.

Ezen izgalmas zenei kísérletek eredményeként lépett fel Sebestyén Mártával, Pál „Szalonna” Istvánnal, Sigmund Grovennel és Dés Lászlóval is.

2013 óta a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Munkájának köszönhetően évente közel kétezer koncert, három nagy fesztivál és több rangos nemzetközi verseny valósul meg. Megálmodója és szervezője a Nemzetközi Orgonaéjszaka programsorozatnak, amelyet eddig hat kontinens közel 40 országában rendeztek meg. Több zenei programötlete is sikeres, hosszú távon működő eseménysorozattá nőtte ki magát.

2020 óta a Szegedi Dóm zenei igazgatói tisztségét is betölti. Művészeti és kulturális tevékenységét Liszt Ferenc-díjjal és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el.