Program leírás
Házigazda: Fehér Elemér, a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője
A Cziffra Fesztivál feltörekvő ifjú művészeket bemutató sorozatának aktuális estjén a Talentum Hungaricum művészeti inkubációs program legígéretesebb résztvevői lépnek színpadra.
A Talentum Hungaricum célja, hogy a 16–26 év közötti magyar zenészeket, valamint a 10–20 év közötti táncművészeket támogassa szakmai fejlődésükben és kibontakozásukban. A klasszikus, jazz, népi és könnyűzenei műfajban kiemelkedő hazai és határon túli előadók és zenekarok, valamint a modern tánc és a néptánc tehetséges ifjú művészei személyre szabott mentorálásban, workshopokban és szakmai képzésekben részesülnek.
A Cziffra Fesztivál – amelynek egyik kiemelt küldetése a tehetséggondozás – most arra ad alkalmat, hogy ezek a feltörekvő alkotók a nagyközönség előtt is bemutatkozhassanak. Az est célja, hogy a közönség felfedezhesse az új művészgenerációt, amely a számos világhírű magyar alkotó nyomdokába lépve már most ígéretesen bontogatja szárnyait. Ez a koncert a négy fellépő számára is számára is fontos mérföldkő, és bízunk benne, hogy a közeljövőben hazánkban, valamint a nemzetközi színtéren is egyre gyakrabban találkozhatunk majd velük.
Jegyárak: 2.500 Ft, Hegyvidéki lakosoknak: 2.000 Ft
A Cziffra Fesztivál támogatói: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
J.S.Bach: C-dúr Prelúdium (Regenhart Anna Blanka – cselló);
Fauré: Aprés un rêve (Regenhart Anna Blanka- cselló, Rozsonits Ildikó – zongora);
Rachmaninov: esz-moll etűd (Op. 39 No. 5) (Rozsonits Ildikó – zongora);
Elgar: Salut d’Amour (Regenhart Anna Blanka- cselló,Rozsonits Ildikó – zongora);
Liszt: e-moll Romance (S. 169.) (Paládi Máté – zongora);
J.S.Bach: C-dúr Gigue (Regenhart Anna Blanka – cselló);
Tschaikovsky: Valse Sentimentale (Regenhart Anna Blanka- cselló,Rozsonits Ildikó – zongora);
Rachmaninov: b-moll szonáta III.tétel (Rozsonits Ildikó – zongora);
Liszt: e-moll Romance Oubliée (Polovi Gréta – hegedű, Paládi Máté – zongora);
Liszt: Velence és Nápoly – Tarantella (Paládi Máté – zongora)
A koncert hossza kb. 80 perc, szünet nélkül.
Előadások
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
