A Cziffra György Fesztivál szellemisége

Az improvizáció ünnepe

Cziffra György szellemiségéhez hozzátartozik a határok feszegetése. Erről a szabadságról szól az improvizáció művészete, amikor az előadó belső érzelmei hangokká formálódnak, a szívtől, az agytól eljut az ujjakig, az ujjaktól a kalapácsokig, megpendítve a húrokat. A rögtönzésben a játékos önmagából fakadóan válik különlegessé, egyedivé, soha nem másolhatóvá: hiszen azonos azzal, amit játszik. Liszt, Chopin, Cziffra és a romantikus zongoraművészek tudták ezt, és meghagyták az előadók szabadságát.

Műfajok találkozása

Cziffra György az európai kultúrában mélyen gyökerező romantikus zongorairodalom – Schumann, Chopin, Liszt, Brahms és Rachmaninov műveinek – hiteles tolmácsolója volt. Akik ismerik ezt az univerzumot, azok együtt is tudnak improvizálni. Az alaposabb szemlélő számára nyilvánvaló lehet, hogy a műfajok közötti szakadék az utóbbi évszázadban mélyült el, a tradíció pedig éppen azt kívánja, hogy ezeket az árkokat temessük be.
A fesztivál kiemelt célja, hogy a műfajok és a művészeti ágak között hidat képezzen. A klasszikus zenei koncertek mellett a jazz és a népzene, valamint a társművészetek és társtudományok is helyet kapnak a programban, hiszen a nagy zongoraművész víziója is ez volt: hogy „eljön még az a nap, amikor a különböző művészetek képviselői (…) kézen fogják majd egymást…”

A pillanat művészete

A Cziffra Fesztiválokon számos művész lépett színpadra az ünnepelt tiszteletére – zenészek és nem zenészek –, akiket nem túlzás korunk legendáinak neveznünk. S hogy mi köti őket Cziffrához és egymáshoz? Leginkább az, hogy egy olyan előadói gyakorlat örökösei, amely bár mélyen tiszteli a szerzői akaratot, de nem kívánja a műveket zenei szobrokká merevíteni. Sokkal inkább – tudván, hogy „tökéletes” interpretáció nem létezik – teret engednek az előadó egyéniségének, a pillanat varázsának.

Fókuszban a fiatalok

Amikor Dohnányi Ernő, a nagy tiszteletben álló zongoraművész és zeneszerző a Zeneakadémia főigazgatójaként meghallgatta a nyolcéves Cziffra Györgyöt, ez a szállóigévé vált mondat csúszott ki a száján: „Ez nem gyöngyszem, ez maga a Koh-i-Noor gyémánt!” Ekkor még nem létezett a rendkívüli tehetségek osztálya, így a csodagyereket a Zeneakadémia tanári kara elsőéves növedékként vette nyilvántartásba. Talán ennek szükségét saját bőrén tapasztalva – a „fekete kenyérre” és a „kényszerhallgatásra” gondolva – hozta létre alapítványát és ösztöndíjait. Így épült újjá a korai gótikus Szent Frambourg-kápolna Senlisben, ami korántsem volt egyszerű vállalkozás. Cziffra ezen tehetségtámogató tevékenységét folytatjuk évről évre a Cziffra Fesztivál díjainak átadásával, mesterkurzusok szervezésével, valamint fiatal tehetségek számára fellépési lehetőségek biztosításával.

 

 

Cziffra György Fesztivál 2024

2024. január 18. – február 25.

 

Rachmaninov összes zongoraversenye, jótékonysági koncert, zongora- és kamaraestek, fiatal művészek bemutatása, kiállítások

Művészeti vezető: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész

2024 februárjában kilencedik alkalommal rendezzük meg a Cziffra György Fesztivált Budapest több helyszínén. A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított hiánypótló rendezvénysorozat a világhírű névadó előd életműve nyomán a klasszikus zeneművészet mellett bemutatja a zene élő improvizatív irányait, feltárva ezek lehetőségeit a mai koncerttermekben, teret engedve a zene és egyéb művészeti és tudományos ágak kapcsolódásainak, valamint bemutatja, kiemelten és sokrétűen támogatja a fiatal tehetségeket.

Fővédnök: Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke

Védnökök: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Csák János, kulturális és innovációs miniszter

Nemzetközi védnök: Gerard Bekerman, a Fondation Cziffra elnöke

 

A KLASSZIKUS ZENE ESSZENCIÁJA

Esszenciális klasszikus zenei koncertekkel találkozhat a közönség a jövő évi Cziffra György Fesztiválon. Nemes kezdet lesz a nyitókoncert, amely egyben jótékonysági esemény is. A január 18-i, Müpában megrendezendő, Méltóság hangja a Cziffra Fesztiválon elnevezésű jótékonysági koncerten a fesztivál célja, hogy a jegyekből származó bevételből biztosítsa a Hospice Házban egy betegszoba teljes egyéves fenntartását. A Magyar Hospice Alapítvánnyal közös esten közreműködik Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.

A fesztivál kiemelt eseményeként, Rachmaninov-esszencia elnevezéssel két koncert keretében felcsendül a szerző négy zongoraversenye, valamint a Rapszódia egy Paganini-témára versenymű. 2024. február 10-én és február 25-én a Zeneakadémia Nagytermében Sergey Rachmaninov, az egyik legjelentősebb orosz romantikus zeneszerző emléke előtt tiszteleg a Cziffra Fesztivál és a Concerto Budapest. Balázs János gigantikus vállalkozása a világon is egyedülálló, hiszen ez idáig csak néhány zongoraművész tűzte műsorra Rachmaninov összes zongoraversenyét. A zongoraművész partnerei Keller András és a Concerto Budapest lesznek. A nemzetközileg is nagy érdeklődést kiváltó, maratoni vállalkozás a zongoristák Mount Everestjének is felfogható. A február 25-i est a fesztivál gálaestje is egyben, amelyen a hagyományokhoz híven ezúttal is átadják a fesztivál díjait.

Élénk színpadi jelenlétéről, szenvedélyesen magabiztos zeneiségéről és különleges technikájáról ismert Olga Kern zongoraművész. A nemzetközi zenei élvonalba 2001-ben robbant be, amikor harminc év után, első alkalommal női előadóként megnyerte a rangos Van Cliburn Nemzetközi Zongoraversenyt. 2024. február 19-én a Zeneakadémián elhangzó műsora kisebb zenetörténeti utazásnak is tekinthető, mivel az est első felében Beethoven Falstaff-variációitól a 20. századi zenéhez, Gershwin műveiig jut el.

Farkas Gábor szólóestje február 14-én az Eötvös10 színpadán lesz hallható. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész erre az alkalomra olyan műveket választott, amelyekkel felidézhetjük Cziffra György repertoárjának legszebb és legkedvesebb műveit. Az időutazást Schubert, Chopin és Liszt kompozíciói indítják majd útra.

A Kamarazene Európa körül című esten a MOMkultban Sandro de Palma és kamarapartnere, Alexander Hülshoff koncertjén megszólal a cselló-zongora szonátairodalom egyik ékköve, Brahms F-dúr szonátája, de megismerkedhetünk a 20. század kevésbé közismert, mégis nagyszerű darabjaival is.

 

FÓKUSZBAN A FIATALOK

2024-ben is számos program szól majd a fiatal művészek támogatásáról: a színpadi bemutatkozási lehetőségek biztosításától a pályázati felhíváson át a művészeti díjak átadásáig mind a fesztivál szerteágazó tehetséggondozó tevékenységének részei.

A Zeneakadémia Solti termében február 17-én ad szólóestet a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 2021. évi fődíjasa, Kevin Chen. A mindössze 18 éves kanadai művészt szülővárosában csak úgy emelgetik, hogy a „calgary zongoracsoda”. A világ legrangosabb nemzetközi zongoraversenyeinek nyertese 2021-ben a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese lett, valamint a Cziffra György-emlékévvel közösen megrendezett versenyen a legjobb Cziffra-átirat előadásért járó különdíjat is elnyerte. Zeneakadémiai koncertjén színes programjával újra lenyűgözni készül a magyar közönséget.

A Cziffra Fesztivál évek óta elkötelezett támogatója a jövő előadóművészi generációinak: nemcsak anyagi és erkölcsi elismerésekkel, hanem fellépési lehetőségeket és szakmai mentorálást biztosítva is igyekszik segíteni a tehetséges fiatalok kibontakozását. A már korábban elindított Fókuszban a fiatalok sorozat következő két koncertjén Ifj. Balázs Elemér és Oláh Krisztián, a 2023. évi Cziffra Fesztivál Kreatív Művész-díj nyertesei, valamint Balázs János tanítványai lépnek színpadra. A legkisebbek egy teljesen új zenei élmény keretében, új látószögből fedezhetik fel a zene számukra eddig ismert és ismeretlen területeit a MOMKultban február 18-án Halász Judit és Balázs János ZongoRamazuri koncertjén.

A klasszikus zene mellett a fesztivál mindig is figyelmet fordított a képzőművészetre. Jövőre a Hegyvidék Galériában Szirmay Zsanett textilművész a világ számos pontján sikerrel debütáló egyedi, Soundweaving projektje mutatkozik be, ahol a művész a magyar népi hímzés motívumait ülteti át egy nagy méretű hangzó installációba, amelynek során a minták dallammá alakulnak.

A MOMkult Reich Károly Galériájában évről évre megvalósuló kiállításokkal folytatja a fesztivál azt a kezdeményezést, amelyet Cziffra György indított útjára 1973-ban. A zongoraművész – alapítványt létrehozva – élete végéig azon dolgozott, hogy a tehetséges művészeket segítse, így a Senlisban található kápolnában kiállításokat is szervezett. A fesztivál az ő nyomdokain haladva új kezdeményezésként hirdet pályázatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő- és képgrafika szakos hallgatói részére. A pályázat győztese a MOMkultban állíthatja ki a munkáit 2024. február 12. és március 31. között.

Az elmúlt évek alatt több száz fiatal vett részt a Cziffra Fesztivál ingyenes mesterkurzusain, amelyre nemcsak oktatók, hanem aktív, nemzetközi hírnevű művészek is örömmel vállalják a felkérést. Kivételes lehetőség tehát a 2024. április 19–21. között megrendezésre kerülő Mesterakadémia, ahol mások mellett Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes és Dráfi Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész tartja majd a kurzusokat. A helyszínt ezúttal is a Kroó György Zeneiskola biztosítja. A Mesterakadémiára jelentkezni a https://cziffrafesztival.hu/mesterakademia/ linken lehet.

 

MŰFAJOK TALÁLKOZÁSA

Akik évről évre követik a fesztivál programjait, megszokhatták, hogy a műfajok és a művészeti ágak között hidat képeznek az egyedi tematikájú produkciók.

Az egyik ilyen program lesz Találkát adott a sors címmel Gubik Petra színművész és Balázs János zongoraművész közös estje. A prózai és zenei részeket is tartalmazó előadás felidézi azokat a fontos találkozásokat, amelyek hozzájárultak és segítették Cziffra György számára a zenei kiteljesedést, a zenébe és az emberekbe vetett hit szüntelen lobogását, amely oly jellemző a világhírű zongoraművész életére.

Rendhagyó partnerrel, nem mindennapi szempontból közelítve ismerhetjük meg Cziffra György életét a Mit rejt a Cziffra-dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság elnevezéssel február 14-én kezdődő kiállításon, amelynek helyszínén, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában számos dokumentumot őriznek Cziffra Györggyel kapcsolatban. Az idei fesztivál egyik legkülönlegesebb eseményeként megnyílik ez az eddig nem hozzáférhető Cziffra-dosszié.

A 2023-as fesztiválon debütált a Cziffra100Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm, amely Cziffra György életét és művészi pályáját dolgozza fel. A mintegy 90 perces alkotást, amelyet Petrovics Eszter írt és rendezett, a 2024-es fesztiválon ismét láthatja a közönség. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban történő vetítés előtt az alkotók beszélgetnek majd a forgatás és a film kulisszatitkairól.

Elmaradhatatlan a fesztivál programjából a Bárest, ahol a Hot Jazz Band és Ifj. Sárközy Lajos és zenekara idézi meg a pesti éjszaka hangulatát. A MOMKult Színházterme február 16-án egy estére éjszakai lokállá alakul, ahol széksorok helyett asztaloknál foglalhatnak helyet a nézők.

Az előadóművészetből a hallgatóság csak a végeredményt élvezi, sokan nem is tudják, miféle lelki folyamatok, lélek és logika, egyéni szokások és technikák szükségesek ahhoz, hogy a koncerten a művész a legjobbat nyújthassa. A Cziffra Fesztivál évek óta foglalkozik a témával, minden alkalommal más-más aspektusból. A Kulisszák mögött az előadóművész: Bogányi Gergely rendhagyó zongoraestjére Lackfi János író-költő és Bősze Ádám zenetudós érkezik a zongoraművészhez, akik többek között arról is beszélgetnek, hogy az előadóművészet mennyiben életforma, életmód és világlátás.

 

A Cziffra György Fesztivál támogatói: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

További támogatók: MOMKult, Hegyvidéki Önkormányzat, Kőbányai Önkormányzat, XIII. Kerületi Önkormányzat, Budafok-Tétény Önkormányzata. A Cziffra Fesztivál Tehetség- és Életműdíjainak támogatója Áder János korábbi köztársasági elnök

A megvalósításban együttműködő partnerek: MOMkult, Zeneakadémia, Concerto Budapest,

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Ötpacsirta Szalon, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Magyar Hospice Alapítvány, Hegyvidéki Kulturális Szalon, Hegyvidék Galéria, Kroó György Zeneiskola

További partnerek: Opera Zongoraterem, Szamos, Takler Borászat, Violin Travel, Nemzeti Filmintézet, Szupermodern Filmstúdió

 

Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, a Zeneakadémia és a MOMkult jegypénztárában, valamint az előadások helyszínén.