Project Description

Báró Lili

hegedűművész

2003-ban született Budapesten. Nyolc éve tanul hegedülni a Kroó AMI Zeneiskolában, Füzesséryné Dudás Eszter vonós tanszakán. A Harmat Általános Iskola ének-zene tagozatára járt, melynek kórusával 2014-ben Szlovéniában turnézott. Több alkalommal kiemelt arany és ezüst minősítést kapotta kerületi népdaléneklési versenyeken.

A Kroó AMI ifjúsági zenekarának tagja és koncertmestere volt 2017-ig. 2016 óta a Kroó Szimfonikus zenekar első hegedűse, részt vett az együttes Visegrádi Négyek és Erasmus+ programjában, melynek keretében Krakkóban, Prágában, Burgaszban és Szófiában adtak koncertet. Rendszeresen közreműködött az együttes országos jelentőségű programjain (Múzeumok Éjszakája, Antré Fesztivál, Müpa – ifjúsági koncertek, Szerencsi Csokoládéfesztivál).

Mesterkurzusok
2016 őszén dr. Kalló Zsolt hegedűkurzusán játszott szólóban, azóta rendszeresen részt vesz a zenekari kurzusokon is. Az évente megrendezett Crescendo Nyári Akadémia rendszeres ösztöndíjasa 2017-től, ahol Füzesséry Attila hegedűművész-tanár osztályában tanulhatott, valamint Delta David Gier, a Dél-Dakotai Szimfonikus Zenekar dirigensével és a New York-i Metropolitan Operaház vendégkarmesterével dolgozhatott többször is a Crescendo Szimfonikus Zenekarban.

Versenyeredmények
2016 novemberében a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen Galántán, Szlovákiában bronzérmet nyert. A Kroó Tanulmányi Versenyen 2017 márciusában, majd 2017 novemberében ezüst minősítést szerzett.