Puporka Jenő
Puporka Jenő Budapesten született, 2001. július 30-án.
2014-ben jelentkezett a „Virtuózok” országos tehetségkutató versenyre. Eredményes szereplésének koncertmeghívások sorozatát köszönheti. Ebben az időszakban kezdett szólistaként zenekari kísérettel játszani.
Első egész estés, zenekari kíséretes szólókoncertjét 2016-ban adta az Óbudai Társaskörben. Ebben az évben kezdte el tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban, Lukácsházi István növendékeként. Első osztályos korában a közönség szavazatai által Montág Lajos- emlékdíjban részesült, majd szintén ebben az évben a VI. Országos Nagybőgőversenyen 1. helyezést ért el.
2017-ben a besztercebányai Carl Dittersdorf Nemzetközi Nagybőgőversenyen, 1. helyezést ért el. 2018-ban a Danubia Talents Nemzetközi Versenyen abszolút 1. helyezést ért el. 2019-ben ismét indult a VII. Országos Nagybőgőversenyen, másik korcsoportban, ahol újra 1. helyezést ért el és “a legjobb zenekari állás” különdíjban is részesült. Vásáry Tamás Ifjúsági Zenekarában szólamvezetőként játszhatott, emellett a Placido Domingo által vezényelt Virtuózok Kamarazenekarban szintén szólamvezetőként vett részt.
2020-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Fejérvári Zsolt növendékeként. 2021-től állandó meghívottja a Kelemen Barnabás és Kokas Katalin által vezetett Fesztiválakadémia rendezvényeinek.
A 2022-ben megrendezett I. Tibay Zoltán Gordonversenyen első helyezést ért el, emellett Tibay különdíjban részesült.
2022-től a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeinek rendszeres közreműködője.
2023-ban szerezte meg klasszikus nagybőgő előadóművész BA diplomáját, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
2023-ban meghívást kapott a nemzetközi Carl Flesch Akadémiára, Janne Saksala kurzusára, amely során szólókoncertet adhatott a Baden-Badeni Filharmonikus Zenekar kíséretében és Pirastro ösztöndíjban részesült.
2023-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagybőgő mesterképzésére.
2023-ban szólistaként fellépett a Pesti Vigadóban zenekari kísérettel, Ménesi Gergely vezényletével.
2024-ben felkérést kapott a Budapesti Fesztiválzenekarba, ahol több hazai és külföldi koncerten is játszott.
2024-ben első helyezett lett a II. Nemzetközi Tibay Zoltán Nagybőgőversenyen és különdíjat kapott a legjobb Beethoven-zenekari mű előadásáért.
2024-ben az Európai Ifjúsági Zenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar közös ösztöndíjprogramjának, az Európai Zenekari Akadémiának egyik nyertese lett.
2025-ben a Cziffra Fesztivál Tehetség díját vehette át a zeneművészet területén elért kimagasló egyéni teljesítményének elismeréseként.
