Halász Judit Kredit Nem Kell

Halász Judit

színész

A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Alig töltött ott fél évet, Várkonyi Zoltán már vendégnek hívta a budapesti Vígszínházba, és a következő évadtól leszerződtette. Azóta is a Vígszínház tagja, amely Magyarország legnagyobb prózai színháza.

Játszott A. Miller, T. Williams, Csehov, Moliere, G. B. Shaw, Goldoni, Krúdy, Örkény, Szakonyi, Woody Allen, Neil Simon és még sok más szerző darabjaiban. Partnerei voltak – többek között – olyan, ma már színháztörténeti nagyságok, mint Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal, vagy Bulla Elma.

Közel negyven filmben szerepelt (Szabó István Szerelmesfilm, és Álmodozások kora, Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Székely István, Rózsa János, Jancsó Miklós és mások filmjeiben), számtalan TV játékban (ahol eljátszhatta Csehov két tüneményes egyfelvonásosát is, A medvét, és a Lánykérést).

Lemezt készített Ikrek hava címen Radnóti Miklós verseiből, más lemezén mesét mondott, de a legnagyobb sikert azzal aratta, amellyel tulajdonképpen műfajt teremtett. Magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak (Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Bódi László, Anti Tamás és mások) megzenésítésében – gyerekeknek. Ezekből több mint másfélmillió kelt el. Ezért a Hungaroton – számos aranylemez után – Gyémántlemezt adományozott.

A gyerekek megválasztották (Magyarországon elsőként) a lengyel gyerekek által alapított Mosoly-Rend Lovagjának, amelyet elsők között II.János Pál pápa és Peter Ustinov is meg-
kapott. A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a „Halhatatlanok társulatá”-nak.

Dalaiból sok ezer koncertet adott Magyarországon. A Vígszínházban már hagyomány, hogy minden karácsony előtt három vasárnapon énekel – nem annyira csak gyerekeknek, mint inkább családoknak.

Utoljára megjelent lemezének címe „Hívd a Nagymamát” néhány hónappal a megjelenés után platinalemez lett.

2001. őszén Magyarországon új műfajnak számító lemezt jelentetett meg. Klasszikus zenét próbál megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel, elsőként Mozart Varázsfuvoláját, folytatásként Kodály „Háry János”-át. A sorozat címe Mesés zenék, zenés mesék

A Magyar Állam Kossuth díjjal, Jászai Mari díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel, a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjével jutalmazta munkásságát. A szakma Páger díjjal, Bilicsi díjjal, két alkalommal Ajtay díjjal, valamint Erzsébet díjjal tüntette ki. Két civil alapítvány is megtisztelte elismerésével, a kecskeméti Európa Jövője Egyesület, Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjat, és a móri Aphelandra alapítvány „..a humanizmus eszméjét megvalósító alakításaiért, és az emberi kapcsolatokat ápoló gyönyörű dalaiért” Aphelandra díjban részesítették.

Amit életrajzából nem szeretne kihagyni: gimnazista korában első osztályú minősítésű lovasként tagja volt a Magyar Ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, a felnőtt Országos Bajnokságon pedig harmadik helyen végzett, és megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést. Lovaknak, kutyáknak nagy barátja. Azért a macskákat is szereti….