Ifj. Balázs Elemér

Ifj Balázs Elemér

zongorista, zeneszerző

Ifj. Balázs Elemér Junior Prima díjas zongorista és zeneszerző. Zenész család sarja, édesapja Balázs Elemér dzsesszdobos és zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó szereplője.
Hatévesen kezdte zongoratanulmányait, de már ezt megelőzően is komponált saját darabokat. 2021-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója volt, Dráfi Kálmán növendéke, azonban 2016-ban édesapja felkérésére vonósokra írt darabjait a Budafoki Dohnányi Zenekar játszotta fel olyan sikerrel, hogy ez a lemez, Örök Szerelem címmel Fonogram díjat kapott ekkor. Részt vett Takács-nagy Gábor, Vásáry Tamás és Müza Rubackyyté kurzusain is.

Első színházzenéje Weöres Sándor Octopus című darabjához íródott, mely a 2018-2019-es évad előadása lett. 2019-ben Junior Prima díjat kapott. Együtt dolgozott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, klasszikus szóló zongoristaként fellépett már a Zeneakadémia Nagytermében, Solti termében, a Pesti Vigadó Nagytermében a Müpa Nagytermében, a Magyar Rádióban, a BMC–ben, az MTA Zenetudomány Intézetében, az Óbudai Társaskörben, a Miskolci Nemzeti Színházban, Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében, Neversben, Párizsban, Rómában, illetve Ljubljanában. 2021-ben a világhírű Núria Rial katalán szopránénekesnővel koncertezett, aki a mai napig elismerően nyilatkozik róla.

Díiai: Fonogram díj – Örök szerelem című lemez (2016), Creative Art díj (2017), Neversi Nemzetközi Zongoraverseny második helyezés (2017), Országos Zongoraverseny Nagydíj, illetve különdíj a legjobb Bach interpretációjáért. (2018), Junior Príma díj (2019)