Juhász Zsuzsa
Juhász Zsuzsa zenetörténész 1985-ben született Pécsett. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán szolfézs-zeneelmélettanár, karvezetés szakon, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen muzikológus szakon végezte, utóbbi intézményben doktori tanulmányokat is folytatott. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán oktat zenetörténeti tárgyakat, emellett az Adventista Teológiai Fősikola óraadója. Főbb kutatási területei: korabarokk német kórusirodalom, egyházi zene, 20. századi magyar zene, ezen belül leginkább Kodály Zoltán és Farkas Ferenc munkássága. Az Új Advent Kórustársaság karnagya, kórusvezetőként leginkább a reneszánsz és korabarokk irodalom, illetve a 20. századi és kortárs művek előadása foglalkoztatja. Zenei szakcikkeket és műsorokat készített többek között a Kontakt Rádió és az Országút folyóirat számára. Egyházzenei tevékenységei között részt vesz a Hetednapi Adventista Egyház új énekeskönyvének szerkesztésében.