Purcell Kórus és Orfeo Zenekar
művészeti vezető: Vashegyi György
A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido and Aeneas c. opera koncertszerű előadására, és majd’ 30 évvel ezelőtt, 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, mely nevét Monteverdi L’Orfeo-jának első teljes hazai előadása után vette fel. E két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak: repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja. Az alapítóval folytatott három évtizedes folyamatos formáló és alakító munkának köszönhetően a kórus hangzását és stílusismeretét a nemzetközi kritikusok mindig nagyra értékelik.
Az Orfeo Zenekar első koncertmestere Paulik László, de 2009 óta – szólistaként és koncertmesterként – a világhírű Simon Standage is részt vesz az együttes munkájában. A zenekart és a kórust az utóbbi években olyan nemzetközi hírű karmesterek is vezényelték, mint például Helmuth Rilling, René Jacobs, Philippe Herreweghe, Masaaki Suzuki és Fischer Ádám.
Az együttesek az elmúlt harminc évben a 17-18. század számos zenetörténetileg fontos kompozícióját első ízben szólaltatták meg itthon, és 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt készítettek. 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal szoros együttműködés alakult ki, amelyből a következő francia barokk hangfelvételek jelentek meg a Glossa kiadó gondozásában: Rameau Les Fêtes de Polymnie, Mondonville: Grand Motets, Mondonville: Isbé, az Un opéra pour trois rois című, Benoît Dratwicki által összeállított opéra-pastiche, Rameau Nais, Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Montéclair: Jephte. Az Aparté kiadónál jelent meg a Brillez, astres nouveaux! – válogatás Rameau és francia kortársai operáiból Chantal Santon Jeffery főszereplésével. Az Accent kiadó gondozásában új sorozatot indítottunk a magyar zenei örökség elfeledett kincseiből. Ennek első lemeze 2020 júniusában jelent meg – Haydn: Napszak szimfóniák. Ezzel egyidőben került a hallgatóság elé Lemoyne: Phédre c. operája a Bru Zane kiadó jóvoltából. A Les Fêtes de Polymnie, az Un opéra pour trois rois, a Nais, és a Hypermnestre lemez elnyerte a francia Opéra Magazine „Diamant de l’Opéra” díját, a Les Fêtes de Polymnie és a Nais lemez a „Preis der deutschen Schallplattenkritik” – Német Hanglemezdíjat, illetve az első említett lemez a kitüntető „Diapason D’Or” díjat.
A kórus és a zenekar számos meghívásnak tett eleget Európában: jártak a norvégiai Trondheim régizenei fesztiválján 2014-ben René Jacobs meghívására, majd 2017-ben Maasaki Suzuki vezényletével énekeltek. 2016-ban Ottobeuren bazilikájában Helmuth Rilling vezényelte őket, majd a Versailles-i Királyi Operában koncerteztek, 2018 decemberében pedig Párizsban és Versaillesban vendégszerepeltek. A 2018-as évet Németországban zárták, ismét Helmuth Rilling meghívására. 2019 őszén az Amsterdami Concertgebouw-ba, majd a németországi Herne Régizene Fesztiváljára kaptak meghívást. 2020 januárjában a párizsi Théâtre des Champs-Elyséesben és Lyonban, a Szentháromság Kápolnában vendégszerepeltek.