Program leírás
A koncert a legendás és világhírű magyar zongoraművész Cziffra György születésének 100. évfordulóját ünnepli Londonban. A budapesti Cziffra Fesztivál és a Cziffra György – emlékév művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész tanítványaival, mentoráltjaival és felfedezettjeivel közösen lép színpadra, ahogy tette ezt annak idején Senlis-ban Cziffra György. A koncerten fellépő három fiatal tehetsége felöleli a világhírű magyar zeneoktatás és tehetségkutatás szinte teljes palettáját, hiszen a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóit, a Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató műsor felfedezettjeit, a Snétberger Zenei tehetségközpont diákjait, a Talentum Hungaricum program mentoráltjait és a Cziffra Fesztivál Tehetség díjasait köszönthetjük és hallgathatjuk meg a hangversenyen. Ami pedig összeköti Őket az nem más, mint Balázs János és a Cziffra György féle zenei örökség.
A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósul meg.
A londoni koncert szervezésében az emlékév partnere a Londoni Magyar Kulturális Központ.
Műsor
Ungár Cecília (zongora)
Debussy: Deux Arabesques 1.; Gershwin: Swanee (Songbook); Liszt: Hungarian Rhapsody no. 6
Janszó Orsolya (szoprán), Balázs János (zongora)
Tchaikovsky: „Nochi bezumnie” (Wild Nights); Dvořák: Rusalka’s Aria; Lehár: Meine Lippen sie küssen so heiss
Pusker Júlia (hegedű), Balázs János (zongora)
Vecsey: Valse Triste; Hubay: Carmen Fantasy
Balázs János (zongora)
Mozart: Twelve Variations on „Ah, Vous Dirai-je, Maman” K.300e; Schumann-Liszt: Widmung; Puccini-Balázs: Lauretta’s Aria; Tchaikovsky-Balázs: The Nutracker Paraphrase; Brahms-Cziffra: Hungarian Dance No. 5; Balázs: Improvisation on Hungarian Christmas songs; Strauss-Cziffra-Balázs: Reminiscence
Előadások
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.