Háromszor három

Balázs János és a Pannon Filharmonikusok koncertje

Program leírás

Közreműködik: Balázs János – zongora, Kovács Szilárd Ferenc – orgona, Vezényel: Bogányi Tibor

Dohnányi Ünnepi nyitánya azt a koncertet nyitotta meg 1923 novemberében, melyen Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulóját ünnepelték. A műben két szimfonikus és egy fúvós zenekar indul el külön utakról, hogy egyesüljön egy naggyá. A három együttes három fontos dallamot is egybesző, a Himnuszt, a Szózatot és Dohnányi Magyar Hiszekegy című művét.  Rachmaninov III. zongoraversenye talán minden idők legnehezebbje az irodalomban, és a szerző első amerikai koncertkörútjára készült. A technikai nehézség mellett a sűrű szövés és mély mondanivaló is fajsúlyossá teszi a művet, a szólisták számára pedig külön kihívás, hogy a szerző szólójával készült felvétel zsenialitását igazán nehéz felülmúlni. Saint-Saëns III. szimfóniája pedig egyúttal az utolsó is a Saint-Saëns-szimfóniák sorában, melyet annyira tökéletesnek érzett, hogy kérésre sem írt többet ebben a műfajban. Az „Orgona” jelzőt arról a különlegességéről kapta, hogy két tételében is helyet kap egy orgona a zenekari hangszerek között. A mű magyar vonatkozása, hogy szerzője Liszt Ferenc emlékének ajánlotta.

A Cziffra Fesztivál és a Pannon Filharmonikusok közös koncertje

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Műsor

Dohnányi: Ünnepi nyitány

Rahmanyinov: III. (d-moll) zongoraverseny

Saint-Saëns: III. „Orgona” szimfónia

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.