Viva la Musica | Olasz est a Cziffra Fesztiválon

Tomasso Benciolini (fuvola), Anima Musicae Kamarazenekar

Program leírás

Igazi kuriózumnak ígérkezik a Cziffra Fesztivál koncertje, melyen ezúttal a 20. század olasz zenéje, annak is egy különleges arca tárul a közönség elé. A felütésben a nagyzenekari hangzás olasz megújítójaként is számon tartott Respighi műve csendül fel, mely nem más mint a régi korok itáliai zenéjének feltámasztása, amihez kitűnően kapcsolódik a nagyrészt filmzenéiről ismert Nino Rota klasszikusabb, Concerto per archi című beszédes, vonószenekarra írt kompozíciója. A cziffrai örökség, a szólóhangszeres virtuozitás különböző vetületeit képviselő hagyomány ezúttal a fuvolán kel életre, hiszen két kitűnő, a mai zenét jelen pillanatban is alakító olasz komponista, Andrea Battistoni és Giovanni Sollima erre a hangszerre írt versenyművei is elhangzanak. Az előadó az a mindössze 34 éves Tomasso  Benciolini  fuvolaművész, aki amellett, hogy nem ismeretlen a hazai közönség számára, igazi specialistája a Vivalditól napjainkig ívelő itáliai, fuvolára írt kompozíciók megszólaltatásának. Számos mű újrafelfedezése, valamint ősbemutatók sora fűződik a nevéhez, s a most elhangzó darabokat is előszeretettel játssza. A koncerten Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, az Anima Musicae Kamarazenekar lesz a fuvolaművész partnere.

Partner: Olasz Kulturintézet

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kulturális és Innovációs Minisztérium

Műsor

Ottorino Respighi: Antik áriák és táncok

Andrea Battistoni: Concertino (fuvolaverseny)

Nino Rota: Concerto per archi

Giovanni Sollima: Contrafactus (fuvolaverseny)

Előadások

2025.
09.09.

kedd
19:00

Budapest

Olasz Intézet

   Nem rendelhető