Cziffra Fesztivál – Brahms-est

Balázs János, Balogh Kálmán és Kelemen Barnabás

Program leírás

Műsorvezető: Becze Szilvia

Johannes Brahms két arca mutatkozik meg ezen az estén: a kifinomult kamarazenész és a világ felé nyitott szívvel forduló zseni, aki azonnal a saját nyelvére fordítja új felfedezéseit. A magyar népies műzenével való találkozás Reményi Ede és Joachim József hegedűművészek jóvoltából jött létre, Brahmsot pedig életreszólóan elbűvölte e nyelvezet szépsége és kifejezőereje. Hegedű-zongora szonátáit csak jóval az első magyar táncok után kezdte komponálni. A hagyományos formába öntött darabok zsenialitása elsősorban az utánozhatatlan, rendkívül érzékeny érzelmi töltetben mutatkozik meg. Az előadóknak különleges kihívást, a hallgatóságnak feledhetetlen utazást jelent a három szonáta egymás utáni megszólalása. Annál is inkább, hiszen hazánk elsőrangú művészei – Kelemen Barnabás és Balázs János – tolmácsolják, a táncokat pedig Balogh Kálmán cimbalomjátéka teszi még izgalmasabbá és eredetibbé.

Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Kiemelt szponzor: MVM

Műsor

Brahms: 1. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 78

Brahms: 2. (Á-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 100 

***

Brahms: 3. (d-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 108

Brahms: Magyar táncok (1.,5.,6.,17.)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra Fesztivál – Hommage à Cziffra

Balázs János zongoraestje

Program leírás

Aki egyszer hallotta játszani Balázs Jánost, egészen biztos, hogy szuggesztív és teljesen egyedi koncertélményben volt része. Különleges érzéke van megérinteni a közönséget, és ezáltal elmosni az előadó és a hallgató közötti távolságot. Lenyűgöző technikai képessége mellett ezt szolgálja játékmódjának finomsága, hangszíneinek elbűvölő sokszínűsége, dinamikai skálájának határtalansága. A 19. századi aranykor repertoárjából összeállított koncertjei valódi időutazást jelentenek: túl azon, hogy a korszak szerzőinek és zongoraművészeinek intim atmoszféráját képes odavarázsolni a színpadra, Balázs János saját átirataival, feldolgozásaival, lenyűgöző improvizációival valódi életre kelti a romantikus tradíciót. Nem véletlen, hogy visszatérő művésze Európa legrangosabb koncerttermeinek, hogy hazája szinte minden szakmai és állami díját elnyerte, ahogyan a Young Steinway Artist címet és a lengyel állam kitüntetését is Chopin összes művének előadásáért.

2016-ban életre hívta a Cziffra György Fesztivált, melyet példaképe szellemi és zenei örökségének ápolására ajánlott fel. Tudásának legjavát és saját muzikalitásának legmélyebb rétegeit tárja fel a tőle is örökölt repertoárban: Liszt lírai, érzékeny műveiben és reprezentatív magyaros koncertdarabjaiban, Puccini és Schumann áradó dallamainak feldolgozásaiban – legyen az korabeli munka, vagy éppen Balázs János lehengerlően stílushű, mégis egyedi és őszinte megnyilatkozása.

Kiemelt szponzor MVM.

 

Műsor

Schumann-Liszt: Widmung

Liszt: Szerelmi álmok No. 3

Puccini-Balázs: Lauretta áriája

Ponce-Balázs: Estrellita

Schubert-Balázs: Katonainduló

Kodály-Balázs: Háry intermezzo

Brahms-Cziffra-Balázs: Magyar táncok (válogatás)

Liszt: 6. magyar rapszódia

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra Fesztivál – Balázs János gyerekkoncertje

Vendég: Halász Judit

Program leírás

A koncertet 4 éves kor felett ajánljuk!

Tudjuk, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni – de azt is, hogy nincs ennél mókásabb, élvezetesebb tanulás. Ráadásul a fejlődéshez bőven elég az is, ha egyszerűen élvezzük a muzsikát. A végtelenül sokoldalú, emberi rezdülésekre különlegesen érzékeny Balázs János évek óta nyitogatja a kicsik számára a zenei világ kapuit, koncertekkel, hangszerbemutatókkal. Most a műfaj immár legendás alakja siet segítségére: Halász Judit, aki színészi karrierje mellett új műfajt teremtett gyermekeknek szóló vers-dalaival, és a művészi minőség legmagasabb fokát állítja fel mérceként közönsége minden tagjában. Generációk nőttek fel lemezeit hallgatva, vele együtt énekelve, játszva, tanulva, érezve. Ezen az estén tehát nemcsak a gyermekek, de az örök gyermekek számára is garantált a szórakozás!

GYEREKJEGY: 3000 FT

KÍSÉRŐJEGY – FELNŐTT: 1500 FT

 

2 éves kor alatt a koncert díjtalanul látogatható, de a gyermek a szülő ölében foglalhat helyet.

Babakocsikat a ruhatárban kialakított babakocsitárolóban kell elhelyezni, a Színházterembe babakocsit tűzvédelmi okok miatt bevinni nem lehet!

Kiemelt szponzor: MVM

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra Fesztivál- Liszt-maraton

Liszt összes rapszódiája

Program leírás

Közreműködik: Csalog Gábor, Érdi Tamás, Király Csaba, Mocsári Károly, Vida Mónika Ruth

Műsorvezető: Bolla Milán

Bartók Béla így fogalmazott tudományos akadémiai székfoglalójában Liszt Ferenc Magyar rapszódiáiról: „Formailag, technikailag azonban ezek is tökéletesek, sokszor talán tökéletesebbek, mint egynémely nagyobbszabású, tartalmilag jelentékenyebb műve.”  Az 1840-es években Magyarországon tartott koncertjein Liszt rendszeresen improvizált kedvelt hazai dallamokra, majd e rögtönzésekből fejlesztette nagyszabású koncertdarabbá az első tizenöt rapszódiát. Bravúrosan ágyazta a magyaros dallamokat az európai műzene stílusába, a verbunkoshagyományból eredő lassú-gyors szerkezetben. A négy kései mű már a szerző zavarba ejtően modern stílusában született, saját dallamokra, a Spanyol rapszódia pedig mediterrán témáival és gondos megkomponáltságával emelkedik ki a darabok sorából. Diadalmas része ez a liszti életműnek, s mi sem ünnepelhetné méltóbban, mint egy nagyszabású, színes maraton, amely során egészen eltérő személyiségű művészek egyedi megközelítésében élvezhetjük és fedezhetjük fel újra a rapszódiák kincseit.

Kiemelt szponzor: MVM

Műsor

 9 és 14. Magyar rapszódia (Vida Mónika Ruth)

16, 17, 18, 19. Magyar Rapszódia (Csalog Gábor)

3, 6 Magyar Rapszódia (Érdi Tamás) 

*** 

Spanyol rapszódia, 7, 11, 2. Magyar rapszódia (Vida Mónika Ruth)

1,4,8,10,13 magyar rapszódia és román rapszódia (Király Csaba)

5, 12, 15. Magyar rapszódia (Mocsári Károly)

 

Műsorváltozás! Ránki Fülöp betegség miatt a koncerten nem tud részt venni. A műveket Vida Mónika Ruth előadásában hallhatja a közönség.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra Fesztivál – Mesés idők

Kovács Kati és Balázs János estje

Program leírás

Koncert és beszélgetés.

Moderátor: Gundel-Takács Gábor

Kovács Kati megkerülhetetlen alakja a magyar kultúrának, s ez korántsem csak a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjat kiérdemelt, egyedi és varázslatos művészetének tudható be. Lenyűgöző személyiségével, önazonosságával legalább akkora nyomot hagyott generációk emlékezetében, mint felejthetetlen dalaival. Szegő András így ír róla: „Kovács Kati életében a normákat tisztelő és betartó, miközben éneklésében mindig a végső határokat feszegető művész. Tehetsége vitathatatlan, hangja egyedülálló. A szeretet szolgálója, miközben abszolút öntörvényű és mindig a maga útját járja. Igazi szabad lélek.” A koncerten többek között azok az immár klasszikussá nemesült dallamok csendülnek fel, amelyek meghatározták az elmúlt hatvan évünket, és mindannyiunk, nők és férfiak, ifjak és örökifjak számára is hordoznak valamilyen jelentést. Kovács Kati partnereként a szintén Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Balázs János, a zenei stílusok és műfajok polihisztora mindig érzékeny, a pillanatból merítkező zongorajátékával teszi feledhetetlenné az estét. A zenés utazás közben Gundel Takács Gábor páratlan karakterével, a két előadóval közösen idézi fel a pesti bárkorszak hangulatát és ikonikus történeteit.

A Cziffra Fesztivál kiemelt szponzora az MVM.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra Fesztivál – Párizs aranykora

Balázs János (zongora), Sandro de Palma (zongora), Budafoki Dohnányi Zenekar, Lackfi János, vezényel: Hollerung Gábor

Program leírás

Tisztelt közönségünk,

Minden belépőjegy árából 10% kedvezményt tudunk biztosítani abban az esetben, ha e-mailen történő rendeléssel vásárolják meg jegyeiket. Vásárlás menete:

  1. Kiválasztott, pontosan meghatározott ülőhelyüket (pl. földszint bal oldal 10. sor 1-2 szék) a jegy@cziffrafesztival.hu címre kérjük megküldeni.
  2. A rendelésről visszaigazoló e-mail érkezik további tájékoztatással az utalással történő fizetésről és a jegy átvételéről.

Közreműködik: Balázs János (zongora), Sandro de Palma (zongora), Budafoki Dohnányi Zenekar, Lackfi János, vezényel: Hollerung Gábor

A 2023-as Cziffra Fesztivál koncertjén a névadó művész második hazája, Franciaország szülöttjeinek nagyra tartott művei hangzanak el, César Franck egyik legjelentősebb művével kiegészülve. A koncert nemcsak elsőrangú muzikális élményt, hanem valódi fesztiválhangulatot és sok nevetéssel töltött pillanatot is ígér. Az állatok farsangjának motívumai mindannyiunk fülében ott csengenek, a darab mégis minden alkalommal meg tud lepni kifinomult szellemességével. A zenei meglepetések ezúttal nem kevésbé fricskás irodalmi élménnyel egészülnek ki, hiszen a tételek előtt Lackfi János olvassa fel ez alkalomra írt verseit a mű főszereplőiről, azaz tyúkokról, hattyúkról, öszvérekről – vagy éppen zongoristákról. A színpadon a Budafoki Dohnányi Zenekar mellett két kiválóság is tartózkodik majd: a Kossuth-díjas Balázs János, valamint az olasz Sandro De Palma, aki romantikus művészi egyéniségével, sokoldalú repertoárjával Európa, Amerika és Japán színpadait is meghódította.

A második mű szerzőjéről Bizet-ről kevesen tudják, hogy csodagyerek volt. Alig tizenhét évesen komponálta meglepően érett, friss és eleven C-dúr szimfóniáját, melyben Mendelssohn, Gounod, Mozart és Rossini világa is felfedezhető. A mű zsenialitása mégis abban rejlik, hogy e sokféle elemből mennyire egyéni, szellemes és ötletgazdag, kiválóan hangszerelt kompozíciót formált az ifjú Bizet. Franck Szimfonikus variációi ezzel szemben az érett szerző aprólékos műgonddal kimunkált kompozíciói között foglal helyet, nemcsak a témafejlesztés nagyszerűsége, hanem a zenekar és a szólózongora példás egyenrangúsága okán is. A fergeteges műsor előtt, a hagyományokhoz híven átadásra kerülnek a Cziffra György Fesztivál díjai, amelyek a névadó elkötelezett tehetséggondozó tevékenységét folytatják.

 

Kiemelt szponzor: MVM

Műsor

Saint-Saens: Az állatok farsangja

***

Bizet: C-dúr szimfónia

César Franck: Szimfonikus variációk

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Bárest

Közreműködik: Malek Andrea és a Hot Jazz Band

Program leírás

Malek Andrea és a Hot Jazz Band a II. világháború utáni Budapest kávéházi életét idézi meg e különleges koncert keretében. Akkoriban az éjszakai életnek szerves része volt nem csak a ropogós csárdás, a tengerentúli jazz és a cikázó hegedűszó, de Cziffra György zongorajátéka is. A bárok és lokálok jelentette sokszínű és végtelen kavalkád, ahol nincsenek korlátok, műfaji határok, csakis örömzene, a világégés utáni újrakezdés mellett egy új esély szimbóluma is.

Ezt az ezerszínű és végtelen világot varázsolja elő a múltból a Hot Jazz Band, Malek Andrea csodálatos énekével a Cziffra György-emlékév keretében.

Jegyár: 12€

További információ: +421 907 674 724

 

A program a Cziffra György-emlékév és a Občianske združenie KulTúra KN közös szervezése

Műsor

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Fókuszban a fiatalok – Balázs János tanítványainak koncertje

Program leírás

Közreműködik: Zhou Jiale, Kádár Viktória, Yang Sichen, Ungár Cecília Rita, Nguyen Pham Minh Hoang, Rusai Bence, Molnár Ibolyka

Műsorvezető: Balázs János

A Cziffra Fesztivál évek óta elkötelezett támogatója a jövő előadóművészi generációinak, ennek érdekében nemcsak anyagi és erkölcsi elismerésekkel, hanem fellépési lehetőségeket és szakmai mentorálást biztosítva segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. “A tehetséggondozás egy nagyon sokrétű vállalás, mi pedig arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten ennek minél több aspektusát le tudjuk fedni” – fogalmazott Balázs János egy interjúban a Cziffra Fesztivál és Cziffra100 emlékév egyik legfontosabb célkitűzésével kapcsolatban. A mostani koncerten is ennek az elköteleződésnek az eredményeit láthatja-hallhatja a közönség, hiszen ezúttal hét ígéretes tehetségű fiatal muzsikus mutatkozik be. Balázs János zongoraművész tanítványainak koncertje megmutatja azt, hogy a számos világhírű művész mellett felnövekvőben van egy újabb generáció, amelyből több ifjú művész bontogatja szárnyait, és reményeink szerint a szemünk előtt fejlődik és lép majd ki a nemzetközi porondra.

(A Cziffra György-emlékév, a MOMkult és a Hegyvidéki Kulturális Szalon közös koncertje)

Műsor

Bartók: Kolindák II.,

Liszt: 104. Petrarca szonett (Molnár Ibolyka),

Beethoven: c-moll (pathetique) szonáta op. 13 (I. és II. tétel) (Rusai Bence),

Moszkovszki: Asz-dúr etűd,

Mendelssohn: Rondo Capriccioso Op. 14,

Takács Jenő: Toccata (Kádár Viktória),

Ravel: Pavane egy infánsnő halálára, Chopin h-moll Scherzo op. 20 (Nguyen Pham Minh Hoang),

Schumann: Bécsi karnevál (részlet) op. 26 (Yang Sichen),

Scriabin: cisz-moll etűd op.2 no.1,

Dubrovay László: Hommage à Fellini (A clown utolsó álma) (Ungár Cecília Rita), Chopin b-moll Scherzo, op.31 (Zhou Jiale),

Debussy: Kis szvit (részlet) (Molnár Ibolya-Ungár Cecília)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Pellet Sebestyén koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen

Program leírás

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulójának tiszteletére megrendezésre kerülő zártkörű ünnepségen Pellet Sebestyén zongoraművész ad koncertet. Az esemény egyben Cziffra György munkásságát is megidézi.

A műsorról részletesen:

Bartók Béla (1881-1945): Tizenöt magyar parasztdal

A mű az 1914 és 1918 közötti népdalgyűjtések összegzése. A magyar parasztzenének szentelt első hangversenystílusú zongoraművében Bartók a dallamokat különös gonddal válogatta ki – a régit, az igazi eredetiséget, a romlatlan formát kívánta bemutatni, javarészt a maga gyűjtéséből. A sorozat négy alrészre bontható: az első négy népdal alkotja a ’Négy régi keserves’-t, ezután következik egy ’Scherzo’ tétel a ’Feleségem olyan tiszta’ című népdal feldolgozásaként. Az ezt követő központi jelentőségű, emellett talán időben is legterjedelmesebb tétel Angoli Borbála balladáját harmonizálja meg. Az eredeti népdalról, mely egy megesett lány tragikus végű történetét meséli el, Bartók külön említést tesz feleségének írott levelében: „…megharmonizáltam 7 magy. dalt a gyűjtésből, többek között Ökrös Róza híres Angoli Borbáláját is. Ajánlom, hallgasd meg tőle, mert ilyen magyarul és még hozzá az Alföld kellős közepén, és még hozzá 7/8 taktusban hallani valóságos szenzáció…” (1917. augusztus)

Végül a ’Régi táncdalok’ című alrész zárja a sorozatot, melyben kilenc rövidebb feldolgozást hallhatunk. A mű legutolsó tétele egy szöveg nélküli dallam, melyet eredetileg Bartók dudán hallhatott egy Ipolyságban tartott dudaversenyen.

Liszt Ferenc (1811-1886): Funerailles

Az 1850–52 körül keletkezett Funerailles, azaz ’Temetés’ a Költői és Vallásos harmóniák című sorozat hetedik darabja, melyet a zeneszerző az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása felett érzett fájdalom hatására írta. Korábban az volt a nézet, hogy Liszt ezt a művét Chopin halálára írta, de a mű vázlatának kéziratán a „Magyar” alcím szerepel, ezért a szintén kéziraton található „October 1849” dátum csakis október 6-ra utalhat. Liszt a Wittgenstein hercegnének Szekszárdról írt, 1870. szeptember 28-ai keltezésű levelében úgy említi a Funérailles-t, mint Vörösmarty Mihály hozzá írt, Liszt Ferenchez című ódájára („Hírhedett zenésze a világnak…”) adott válaszát. A felsoroltakon kívül a mű anyaga is egyértelműen magyar vonatkozásáról tanúskodik.

A darab elején a zongora legmélyebb regiszteréből gyászharang súlyos kongása bontakozik ki. Ebből a sötétségből kúszik lassan egyre feljebb a tragikus sirató-téma, amely a fájdalmas tetőpont elérése után újra a mélybe roskad vissza. Egy rövidebb szünet után egy magyaros színezetű gyászdallam szólal meg, amely a mű főtémájaként is értelmezhető. A dallam lezárta után egy lírai részt hallhatunk, mely a ’lagrimoso’, azaz ’síróan, panaszosan’ előírással szólal meg. A harmadik nagyobb szakasz szintén egy rövid szünet után indul: először egész halkan egy harci ’lovasroham’ indul, amely hatalmas fokozással pillanatokon belül ellenállhatatlan lendületűvé válik, de a dinamikai csúcspontot elérve tragikusan félbemarad. Ezután újra felcsendül a már ismert főtémánk, ezúttal fortissimo dinamikával, mely újra a ’lagrimoso’ témához érkezik. A befejezés előtt Liszt még egy gondolat erejéig felidézi a hősies csatát, amely aztán megfojtva, eltiporva ér véget.
(A Liszt Intézet Stuttgart és a Cziffra György-emlékév közös kocnertje)

Műsor

Bartók Béla:

Tizenöt magyar parasztdal (1914-18)

– Négy régi keserves ének

1. Rubato (Megkötöm lovamat)

2. Andante (Kit virágot rózsám adott)

3. Poco rubato (Aj, meg kell a búzának érni)

4. Andante (Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra)

– Scherzo

– Allegro (Feleségem olyan tiszta)

– Ballada (tema con variazioni)

– Andante (Angoli Borbála)

– Régi táncdalok

1. Allegro (Arra gyere, amőrre én)

2. Allegretto (Fölmentem a szilvafára)

3. Allegretto (Erre kakas, erre tyúk)

4. L’istesso tempo (Zöld erdőben a prücsök)

5. Assai moderato (Nem vagy legény)

6. Allegretto (Beteg asszony, fáradt legény)

7. Poco più vivo (Sári lovam a fakó)

8. Allegro (Ësszegyűltek, ësszegyűltek az izsapi lányok)

9. Allegro

Liszt Ferenc:

Funerailles (Harmonies poétiques et religieuses No.7, 1849 Október)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.