Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész koncertje

’Hommage à Cziffra’

Program leírás

Közreműködik: Kádár Viktória
A koncert ingyenes, előzetes regisztrációval látogatható.
Regisztráció: https://forms.gle/6MMLkZHfgguJuWiJ9

A brüsszeli Liszt Intézet és a Cziffra György-emlékév közös Hommage à Cziffra hangversenye nemcsak a zongoravirtuóz muzikális öröksége, hanem odaadó tehetséggondozó tevékenysége előtt is tiszteleg. Mester és tanítványa lép ugyanis színpadra, egy igazán különleges páros, Kádár Viktória ugyanis a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendéke, és még csupán 13 éves. Művészi egyénisége máris helyet kíván magának nemcsak szólistaként, hanem kamarapartnerként is Kossuth-díjas mestere mellett: Schubert kedvelt négykezesét, valamint a Rákóczi-induló Balázs János-féle átiratát játsszák együtt. Kádár Viktória virtuozitását, érzékenységét és játékosságát is megmutatja saját műsorával, mestere keze alatt pedig tovább szárnyal a romantika eszméje és Cziffra öröksége, hiszen kizárólag saját átiratait és feldolgozásait mutatja be Puccini, Liszt, Strauss dallamaira.

(A Cziffra György-emlékév és a Liszt Intézet Brüsszel közös rendezvényei)

Műsor

Schubert: Katonainduló négykezes ( Balázs János, Kádár Viktória)

Liszt: Valse-Impromptu

Chopin: f-moll noktürn op. 55/1

Debussy: Golliwog’s cakewalk (Viktória Kádár)

Liszt-Balázs: Rákóczi-induló (Balázs János, Kádár Viktória)

Puccini-Balázs: Lauretta áriája

Ponce-Balázs: Estrellita

Liszt-Balázs: 6. magyar rapszódia

Strauss-Cziffra-Balázs: Reminiszcencia parafrázis (Balázs János)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

„A zene szabadsága”

Program leírás

A Csigó Fesztivál vendége Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész, aki missziójának tekinti a komolyzene értékeinek a lehető legszélesebb körben történő megismertetését.

Zongorajátékával ezalkalommal is beavatja a résztvevőket a bemutatott művek születésének történetébe, a zeneszerző életútjába, zenei és háttér ismeretekkel gazdagítva a Csigó Malomban szervezett koncertek közönségét.

A rendezvény a Cziffra György-Emlékév és a Csigó Fesztivál közös eseménye.

Műsor

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra100 napok az Esterházy-kastélyban

Bárest: Hot Jazz Band, Sárközi Lajos és zenekara

Program leírás

A pesti est élni akar! Különleges helyszínen, a fertődi Esterházy-kastély udvarán idézi meg a Hot Jazz Band, valamint Sárközy Lajos és Zenekara a II. világháború utáni Budapest kávéházi életét, melynek szerves része volt nem csak a ropogós csárdás, a tengerentúli jazz és a cikázó hegedűszó, de Cziffra György zongorajátéka is. A bárok és lokálok jelentette sokszínű és végtelen kavalkád, ahol nincsenek korlátok, műfaji határok, csakis örömzene, a világégés utáni újrakezdés mellett egy új esély szimbóluma is, melynek keretében ismét szárnyra kaphatott Cziffra György ellentmondást nem tűrő tehetsége és virtuozitása. A kitartás, a lázadás, a megalkuvás és a felhőtlen szórakozás ellentmondásos miliője tárul elénk, melynek mércéül szolgáló tanulságai lépten nyomon tetten érhetőek a később világhírűvé vált Cziffra György bravúros és önazonos játékban.

Helyszín: Marionettszínház /befogadóképesség 172 fő/
Jegyértékesítés a www.jegymester.hu weboldalon és a fertődi Esterházy-kastély jegypénztárában.

(A Cziffra György emlékév és az Esterházy-kastély közös programja)

Műsor

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra100 napok az Esterházy-kastélyban

ZongOpera

Program leírás

Miklósa Erika (ének) és Balázs János (zongora) estje
Négy éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában, s újbóli fellángolását a múlt évszázadban. Mindkét művész szeretné, hogy azt a zenei szabadságot, azt az örömet érezze át a mai közönség, amit Mozart, Verdi, Liszt vagy éppen Cziffra György közönsége is átélhetett. A koloratúr szoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel a műsorát.

Helyszín: Marionettszínház /befogadóképesség 172 fő/
Jegyértékesítés a www.jegymester.hu weboldalon és a fertődi Esterházy-kastély jegypénztárában.

(A Cziffra György emlékév és az Esterházy-kastély közös programja)

Műsor

Verdi: Álarcosbál – Saper vorreste…, (Miklósa Erika, Balázs János)

Puccini-Balázs: Lauretta áriája (Balázs János)

Meyerbeer: Dinorah – Ombre légère (Miklósa Erika, Balázs János)

Strauss: A denevér – Kacagó ária (Miklósa Erika, Balázs János)

Strauss-Cziffra-Balázs: Reminiszcencia parafrázis (Balázs János)

Liszt: Ha álmom mély (Miklósa Erika, Balázs János)

Ponce-Balázs: Estrellita (Balázs János)

Gershwin-Balázs: Improvizáció (Balázs János)

Gershwin: Lady be good (Miklósa Erika, Balázs János)

Monnot: Himnusz a szerelemhez (Miklósa Erika, Balázs János)

Piazzolla: Yo soi Maria (Miklósa Erika, Balázs János)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Koncert Liszt Ferenc isztambuli látogatásának 175. évfordulója alkalmából

Program leírás

Liszt sokéves virtuózi kalandozásának egyik legszélső pontja az Oszmán Birodalom fővárosa, Isztambul volt. 1847 június 8-án érkezett Abdul Medzsid szultán székvárosába, ahol Alexandre Kommendiger isztambuli zeneműkereskedőnél és zongorakészítőnél lakott, és öt hét alatt hat koncertet adott – ebből kettőt a szultáni palotában. Az uralkodó a gyémánttal berakott Nichan-Iftikhar rendet adományozta neki, Liszt pedig élete végéig kapcsolatot tartott a szultáni udvarral és az isztambuli zenei élettel. Koncertműsorainak törzsét operaparafrázisok, Schubert- és Schumann-átiratok tették ki, például A puritánok, a Norma és a Lammermoori Lucia dallamai, vagy az Erlkönig Liszt-féle átirata. Ezen páratlan esték különleges hangulatát idézi fel Balázs János a Cziffra György Emlékév és az isztambuli Magyar Kulturális Központ közös szervezésű hangversenyén, mely a török Kulturális és Turisztikai Minisztérium által szervezett több mint 300 programot és 2000 művészt felsorakoztató Beyoglu Kültür Yolu Fesztivál eseményeit gazdagítja.

Az est szólistája a különleges technikai adottságokkal rendelkező, valamint mély lírikus játékmódjáról ismert magyar zongoraművész, Balázs János. A közönség ismerheti a Londoni Barbican Centerből, a bécsi Konzerthausból, a brüsszeli Bozarból a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriumból, vagy a barcelonai Palau de Musicaból. Olyan művészekkel koncertezik mint Vadim Repin, Mischa Maisky, Pinchas Steinberg, Vásáry Tamás, Stéphane Denève, és Jose Cura.

A koncert a török Kulturális és Turisztikai Minisztérium által szervezett Beyoglu Kültür Yolu (Beyoglu Kulturális Út) Fesztivál része.

(A Cziffra György-emlékév és a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, és Magyarország Ankarai Nagykövetségének közös koncertje)

Műsor

Donizetti-Liszt: Lammermoori Lucia Reminiszcencia

Liszt: A villa d’Este szökőkútjai

Schumann-Liszt: Widmung

Rossini-Liszt-Cziffra: Tell Vilmos nyitány (rondo)

Verdi-Liszt: Rigoletto parafrázis

Chopin: 3 mazurka

Liszt: Szerelmi álmok No. 3

Liszt: 6. magyar rapszódia

Strauss-Cziffra-Balázs: Kék Duna keringő parafrázis

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra György emlékkoncert

Program leírás

Közreműködnek a Cziffra Fesztivál 2022 Tehetség-díjasai: Eszenyi Zsombor (klarinét) és Berecz Mihály (zongora), valamint Balázs János (zongora)

(A Cziffra György-emlékév és az AJAMK közös koncertje)

“Cziffra György neve, az emögött megbúvó művészi gondolkodás és tettek egyik legfontosabb aspektusa, hogy ráirányítsuk a figyelmet az arra érdemesekre” – fogalmazott egy interjúban Balázs János, aki ezúttal a Cziffra Fesztivál 2022-es Tehetség-díjasaival, Eszenyi Zsombor fiatal klarinétművésszel és Berecz Mihály zongoraművésszel áll közösen színpadra. Az esten a zongora mellett a klarinété lesz a főszerep, Eszenyi Zsombor a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós szonatináját játssza, majd Berecz Mihállyal kiegészülve adják elő Brahms élete utolsó kamaradarabjainak egyikét, a No. 1-es f-moll szonátát, mely a klarinét repertoárjának mesterdarabja. Elhangzik az eredetileg klarinétra íródott op. 73-as Fantasiestücke is. Felütésként Balázs János többek között a Villa d’Este szökőkútjai című kompozíciót adja elő az esten, mely Liszt Ferenc Itáliában tett utazásainak emlékét idézi fel.

A koncert díjmentesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet itt: https://www.kult13.hu/jegyvasarlas/?event=73078

A koncert a XIII. kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Műsor

Liszt: A villa d’Este szökőkútjai
Strauss-Cziffra-Balázs: Reminiszcencia parafrázis
Rózsa Miklós: Szonatina szóló klarinétra, op. 27
Liszt: 12. Magyar rapszódia
Schumann: Fantasiestücke, op. 73
Brahms: f-moll szonáta, op. 120 no. 1

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Balázs János és a Cziffra Fesztivál Kamarazenekarának koncertje

vezényel: Takács Nagy Gábor

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy minden szempontból a magyar klasszikus zene színe-java mutatkozik be ezen az estén a Cziffra Fesztivál keretében. A szólista személyében máris magát a fesztiválalapítót és művészeti vezetőt, a számos magyar és nemzetközi díjjal kitüntetett Balázs Jánost köszöntheti a közönség, aki lenyűgöző technikai képességeivel, különlegesen finom játékával képes elmosni az előadó és a hallgató közötti távolságot. A Cziffra Fesztivál fiatal tehetségekből álló kamarazenekarát, akik az Animamusicae kamarazenekar tagjaiból, valamint további kiemelkedő fiatal zenészekből állnak, napjaink egyik legsikeresebb magyar karmestere, Takács Nagy Gábor vezényli, akihez rangos nemzetközi, főként brit együttesek ragaszkodnak, nemcsak vezetői attitűdje, hanem lehengerlő stílusismerete és muzikalitása miatt is. A kiváló előadók a magyar zeneirodalom büszkeségeit jelentő műveket mutatnak be. Liszt Esz-dúr zongoraversenye és Bartók Divertimentója (németországi és svájci előadásra szánva) koruk legmagasabb európai trendjébe illeszkedtek, zsenialitásukkal ugyanakkor feszegették annak határait. A Magyar Fantázia című zongoraverseny és a Román népi táncok más világot jelentenek: a hazához, a gyökerekhez hű szerzők alkotásai ezek, a magyar népi és népies zenét magasabb szférákba emelő és a világ elé táró remekművek.

A koncerthez kapcsolódóan Cziffra György életútját, munkásságát bemutató kiállítást is megtekinthet a közönség.

Műsor

Bartók: Román népi táncok

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny (Ott Rezső vonószenekari átirata)

***

Liszt: Magyar Fantázia (Ott Rezső vonószenekari átirata)

Bartók: Divertimento vonószenekarra

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Gálakoncert a Cziffra Stiftung 25. születésnapja alkalmából

Program leírás

Műsorváltozás: Balázs János helyett az Viad Mónika Ruth lép fel a koncerten.

Közreműködik: Balázs János (zongora), Sárközy Lajos (hegedű), Nicole Henter (fuvola), Denys Dragan (zongora)

Belépő: 20 €, 15 € (diákigazolvánnyal). Információ és regisztráció: cziffrastiftung@aon.at

A bécsi Cziffra Stiftung 1997 óta gondozza Cziffra György szellemi hagyatékát, fáradhatatlanul igyekszik népszerűsíteni a zongoraművész egyedi látásmódját, és páratlan lehetőségekkel segíti a hozzá közel álló fiatal tehetségek érvényesülését. A jubileumi hangversenyen olyan művészek köszöntik játékukkal a szervezetet, akik Cziffra szellemiségét képviselik muzsikusként és közszereplőként is, határainkon innen és túl. Műsorukra természetesen Cziffra-átiratokat és a zongoravirtuóz által is szívesen játszott darabokat válogattak: veretes és könnyedebb táncok, operarészletek, nemzeti motívumok szőtteséből formálódik meg a közönség előtt a „nagyromantika” Liszt, Weber, Saint-Saëns és Brahms által fémjelzett világa.

(A Cziffra György-emlékév és a Cziffra Stiftung közös rendezvénye)

Műsor

de Falla: Tűztánc
Saint-Saens-Liszt: Haláltánc
Rimsky-Korsakov- Cziffra: Dongó (Denys Dragan- zongora)
Saint-Saëns: Rondo Cappriccioso
Vecsey: Valse Triste
Sarasate: Cigánymelódiák (Sárközy Lajos – hegedű és Balázs János – zongora)
***
C. P. E. Bach: d-moll fuvolaverseny, 3. Tétel
Weber- Taffanel: Fantázia a „Der Freischütz” témáira (Nicole Henter, zongorán kísér Mennan Berveniku)
Liszt: Valse-impromptu
Schumann-Liszt: Widmung
Brahms-Cziffra: 5. és 6. magyar tánc
Liszt: 6. magyar rapszódia (Balázs János- zongora)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Chopin PianoFEST Pristhina

Banda Ádám és Balogh Ádám koncertje

Program leírás

Banda Ádám és Balogh Ádám művészi karaktereik tekintetében igen közeli rokonok: érzékeny, elmélyült, önmagukat teljesen a zenének szentelő muzsikusok. Játékuk kifinomult, elegáns, ugyanakkor erőteljes és magával ragadó. Ritka az ilyesfajta együttállás, pláne más-más generációk képviselői között. Páratlan összhangra számíthat tehát a közönség, miközben a zeneirodalom legkülönbözőbb, emblematikus dallamai kelnek szárnyra kezük alól. A műsor törzsét a 20. század első felének, e stílusokban zavarba ejtően gazdag korszaknak a meghatározó művei: Bartók rapszódiája, a Rózsalovag részlete, a Tűzmadár átirata alkotják. Közben visszatekinthetünk a közvetlen elődökre, Brahms és Chopin romantikájára – utóbbi esetén Nathan Milstein hegedűművész 1935-ben készült, különleges és ritkán hallható noktürnátiratával –, de egy pillantást vethetünk a zenei origót jelentő Bach-életműre a híres korálfeldolgozáson keresztül, zárásképp pedig a hegedűirodalom egyik alappillérét jelentő Ördögtrilla szonáta is elhangzik.

Műsor

Bartók: 1. Rapszódia hegedűre és zongorára

Brahms: 1. hegedűszonáta, Op.78

***

R.Strauss-Grainger: Kalandozások a Rózsalovag szerelmi duettjére

Bach-Busoni: Kiáltok Hozzád, Uram Jézus Krisztus, BWV 639

Stravinsky-Agosti: Tűzmadár

Chopin-Milstein: cisz-moll Noktürn

Tartini arr. Kreisler: Ördögtrilla szonáta

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.