Kassai István és Szecsődi Ferenc

koncertje

Program leírás

Közreműködik: Kassai István, Szecsődi Ferenc

(A Cziffra Fesztivál és a Liszt Ferenc Társaság közös koncertje)

Jegyvásárlás hamarosan.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

A zongorista és az újságíró

Cziffra György emlékezete

Program leírás

Második alkalommal kerül megrendezésre az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és a Cziffra György Fesztivál együttműködése által az a tudományos műhelytalálkozó, amelynek egyik apropója Cziffra György születésének 100. évfordulója. Az első műhelytalálkozó előadói rámutattak arra, hogy a tragikus sorsú zenészt néhány legendán kívül alig ismeri a széles közönség. Mivel az alapdokumentumok jelentős része elveszett, vagy ismeretlen, ezért van hangsúlyozottan szükség az összehasonlító zenetörténeti, szociológiai és kritikai elemzésre. A párhuzamos életutak, a megjelent sajtószövegek diskurzusanalízise és a kritikailag ellenőrzött oral history révén tárulhat fel Cziffra György valós pályaképe. A szervezők célja éppen ezért az, hogy a tárgyszerű megközelítések révén letisztított Cziffra-kép tudományosan rögzüljön a hazai és nemzetközi szaksajtóban, s ne csak egy újabb legenda szülessen.

Az említett célok érdekében a műhelytalálkozón előtérbe kerülnek azok a jelentős zenész személyiségek, akik alakították Cziffra pályáját (pl. Ferenczy György), modellként szolgált számára (pl. Nyíregyházi Ervin), vagy ellenpólust képeztek (pl. Fischer Annie). Másirányú kutatások nyomán válik nyilvánvalóvá az egykorú sajtómegjelenések, felvételek és a kései recepció. Eredeti dokumentumok szövegelemzése tárja fel a művészt övező legendák eredetét, torzítását és valóság alapját. Végül az egykori felvételek zongoraművészi értelmezése révén ölt konkrét jelleget Cziffra játéka, stílusa és azok kortárs szellemi összefüggései. A műhelytalálkozó előadásai az előző konferencia szövegeivel együtt a tervek szerint 2021 őszén tudományosan gondozott kötetben látnak napvilágot.

Előadók: Fazekas Barbara (zongoraművész, jurátus),  Gombos László (zenetörténész, tudományos munkatárs), Juhász Zsuzsa (egyetemi tanársegéd, zenetörténész), Kiss Eszter Veronika (zenetörténész), Németh Kira Gabriella (zenetörténész), Németh Zsombor (zenetörténész, fagottművész), Szabó Balázs (egyetemi docens, zenetörténész), Windhager Ákos (művelődéstörténész), Zipernovszky Kornél (egyetemi szakvezető, jazzkritikus), előad és zongorán közreműködik: Balázs János (egyetemi adjunktus, zongoraművész)

(A Cziffra Fesztivál és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének közös rendezvénye)

 

Online közvetítés

Az előadások elérhetők itt.

Műsor

Cziffra pályaképe
10.00−10.10 Köszöntő
10.10−10.30 Németh Kira Gabriella: Szegénysorsú csodagyermek a „Parnassus lépcsőin” − Cziffra György
megítélése a magyar sajtóban 1932 és 1956 között
10.30−10.50 Kiss Eszter Veronika: Cziffra György emlékezete a rendszerváltás utáni magyar sajtóban

Cziffra játéka
10.50−11.10 Juhász Zsuzsa: Cziffra György és a francia barokk
11.10−11.30 Fazekas Barbara: Cziffra György Chopin-interpretációjának dimenziói az f-moll ballada
alapján
11.30−11.50 Németh Zsombor: A Szerelmi álmok – Liszt című film zenéje
11.50−12.10 Szabó Balázs: Bartók és Cziffra – A 2. zongoraverseny 1956-os előadásáról
12.10−12.25 Balázs János zongorajátéka: Cziffra Györgyátiratok
12.25−12.30 Szünet

Cziffra pályatársai tükrében
12.30−12.50 Zipernovszky Kornél: Cziffra György és Rozsnyai Zoltán – Két ’56-os emigráns muzsikus sors
12.50−13.10 Gombos László: Párhuzamos karrierek – Fischer Annie, Cziffra ellenpólusa
13.10−13.30 Windhager Ákos: Egy püspök, egy miniszter és egy királynő − Vásáry Tamás korai pályája
13.30−13.50 Zárszó
A Cziffra Fesztivál részéről: Balázs János
Az MMA MMKI részéről: Windhager Ákos

Díjtalan online program.

Kiemelt szponzor: MVM

 

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Korábbi online közvetítés

Martha Argerich és Mischa Maisky

koncertje

Program leírás

A két világhírű művészt aligha kell bemutatni, rajongóik egyetlen hangról, egyetlen futamról is megismerik játékukat. A Cziffra Emlékév egyik csúcseseményének legendái évtizedek óta zenélnek együtt, ihletői és kiegészítői egymásnak. Martha Argerich és Mischa Maisky esetében a szakmai és az emberi viszony elválaszthatatlan egymástól. Markáns, egyéni látásmódjuk, a virtuozitás és a romantikus gondolkodásmód minden egyes megszólaltatott hangjukban benne rejlik. Feltörekvőként a zongoraművészt Vladimir Horowitzhoz hasonlították, a csellóművészt pedig Gregor Piatigorsky-hoz, azóta ők váltak viszonyítási ponttá a következő generációk számára. Az, ami a lényegük, nem utánozható: a tüzes, energikus, mindig egyéni és kompromisszumok nélküli játék. Borzongató őket hallgatni, ritka ünnepnap, hogy ketten állnak a Zeneakadémia színpadán. Talán olyan zenekedvelő is lesz, aki kénytelen megcsípni magát őket hallva: vajon nem álmodik?

Koncertjükre olyan ikonikus darabokat hoznak, melyek a zongora és cselló közös repertoárjának ékkövei és amelyek ennek ellenére viszonylag ritkán hangzanak el koncerttermekben. A felütés egy Mozart-ihlette kompozíció, Beethoven tisztelgése a korszakos zseni operai életműve előtt. Beethovent, ahogy ezt utolsó szimfóniájának zárótétele is megerősíti, egész életében a zene és a szöveg kapcsolata, azok csodálatos összhangja foglalkoztatta, így nem véltlen, hogy két olyan csellóra és zongorára írt kompozíciója is született, mely variációsorozat A varázsfuvola egy-egy részletére.

A koncerten elhangzó hét variáció Pamina és Papageno híres duettjére (Bei Männern, welche Liebe fühlen…), amit egy 1801-es bécsi eladás ihletett, valójában tehát nem más, mint a Mozart iránti rajongás és a szenvedélyes szerelemmel való folytonos viaskodás lenyomata, melyben a cselló a zenetörténetben talán először jut a zongorával egyenértékű szerephez. Adogatják a dallamot, ellenpontozzák, majd kiegészítik egymást, ugyanúgy, ahogy a két előadó is teszi, miközben briliáns technikáról és varázslatos virtuozitásról adnak tanúbizonyságot.

Nincs ez másképp Max Bruch Kol Nidrei című alkotása kapcsán sem, melynek ezúttal nem a jól ismert zenekari változata, hanem az annál jóval meghittebb és különlegesebb atmoszférájú kamarai felállása hangzik el. Bruch-ot protestánsként lenyűgözte a zsidó vallási zene komplex dallamait átszövő egyszerűség, saját, a zsidó imák hangvételéből táplálkozó, nem vallási célokra szánt anyagát pedig végül egy csellista felkérésére készítette el 1881-ben. A mű a német szerző egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott alkotása lett, mígnem a 20. század történéseinek viharában kishíján a feledés homályába veszett.

Argerich és Maisky a koncert második felében is marad a 19. századnál, hiszen Schumann Három fantáziadarabját vezetik elő (op.73), melyből 2001-ben egy már-már ikonikus felvételt is készítettek a Deutsche Grammophon gondozásában. A két nap alatt, eredetileg klarinétra írt művek komoly hatást gyakoroltak a későbbi, többek között Brahms által jegyzett klarinétszonátákra, mégis a szerző már a darab keletkezésekor jelezte, hogy a cselló és a brácsa is könnyedén átveheti a klarinét szerepét. Mischa Maisky előadásában ennek lehetünk most tanúi, miközben a szöveg nélküli daloknak is értelmezhető karakterdarabok E. T. A. Hoffman különleges világát is felelevenítik, hiszen a művek végül Schumann kedvenc írója nyomán nyerték el a ma ismert Fantáziadarabok elnevezést.

A fináléban Franck méltán híres és annál misztikusabb A-dúr, eredetileg hegedűre írt szonátája szólal meg a cselló és a zongora kettősén. A Franck életének utolsó alkotói korszakában keletkezett szonáta gyakorlatilag előzmény nélküli a zeneszerző életművében, igaz, a tételek összeállítása is igen sajátságosra sikerült. A művet Eugéne Ysaye mutatta be 1887-ben, mely már akkor hatalmas sikert aratott, máig tartó népszerűségéhez pedig nem kevésbé járult hozzá, hogy a kutatások jelenlegi állása szerint ez az a mű, amely megszólal, sőt kulcsszerepet játszik Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című hétkötetes regényfolyamában.

Műsor

Beethoven: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 5/2

Schumann: Három fantáziadarab op.73

***

Franck: A-dúr szonáta gordonkára és zongorára

Műsorvezető: Becze Szilvia

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.