Bárzongorista est Gazsi Norberttel

Program leírás

Kellemes társaság, egy zongora, egy zongorista és megannyi elfeledettnek hitt, vagy épp ma is sokat hallgatott sláger egy „füstös-mámoros estén”. A ’20-’30-as években, amikor a bárzongorázás fénykorát élte, mindenkinek volt egy kedvenc dala Seress Rezsőtől vagy Horváth Jenőtől. Mindenki, aki számított, bárokba járt, a művészek a zenés kávéházakban „éltek”, alkottak. Mára ez a műfaj kevés helyen fellelhető, ezért is számít különlegesnek az Országos Bárzongorista Verseny második helyezettjének, Gazsi Norbertnek a múltidéző koncertje. Széles repertoárjában a filmzene, könnyű klasszikusok, bárzene és popzene éppúgy megtalálható, mint az ismert operett részletek, jazz, és örökzöld slágerek. Különleges előadásmódja garantálja a közönség számára az önfeledt szórakozást.
Cziffra György nemcsak a világhírű klasszikus zenei színpadok ünnepelt zongoraművésze, valamint Liszt és Rachmaninov műveinek utánozhatatlan tolmácsolója volt, hanem hangszerének a szó legnemesebb értelmében vett improvizatőre és virtuóza is. Élete során évekig játszott bárokban, lokálokban, elsősorban anyagi kényszerből, de visszaemlékezései szerint mégis nagy élvezettel és legendás technikával. A Cziffra Fesztivál a művész – későbbi nemzetközi karrierje szempontjából is meghatározó – bárzongorista korszakáról emlékezik meg ezzel az igazi kuriózumnak ígérkező rendhagyó zenei esttel.

 

A program díjtalan, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni a juhasz.krisztina@klauzalhaz.hu e-mail címen lehet.

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzata

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Cziffra György emlékkoncert | Fókuszban a fiatalok

A Cziffra Fesztivál díjazottjainak koncertje

Program leírás

Közreműködik:  Fehér Lili (ének), Hegedüs Zsigmond (kürt), Varga Tivadar (zongora)

 

 

(A koncert a Cziffra Fesztivál és a Budapest, 13. Kerületi Önkormányzat együttműködésével valósul meg.)

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budapest Főváros 13. Kerületi Önkormányzata

Műsor

 

  1. Loillet: g-moll szonáta (1.- 2. tétel) /Hegedüs Zsigmond – kürt, Fehér Lili – zongora/
  2. Liszt Ferenc: 6. rapszódia /Fehér Lili – zongora/
  3. Varga Tivadar: Requiem /Varga Tivadar – zongora/
  4. Varga Tivadar: Medley (Varga Tivadar kedvenc előadói által inspirált művek összefűzve) /Varga Tivadar – zongora/
  5. Varga Tivadar: My first /Fehér Lili – ének, Varga Tivadar – zongora/
  6. Fehér Lili: Fall apart /Fehér Lili – zongora, ének/
  7. Fehér Lili: Néha /Fehér Lili – zongora, ének/

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

A muzsikusnak dalból van a lelke | Az Országos bárzongorista verseny résztvevőinek koncertsorozata

Közreműködik: Gazsi Norbert (zongora). Házigazda: Dinya Dávid

Program leírás

Utolsó estjéhez érkezik december 11-én a Cziffra Fesztivál kedvelt bárzongorista sorozata. A három alkalmat felölelő őszi ciklus keretében a Cziffra György emlékére életre hívott 2024. évi Országos Bárzongorista Verseny kiváló résztvevői mutatkoznak be a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Kellemes társaság, egy zongora, egy zongorista és megannyi elfeledettnek hitt, vagy épp ma is sokat hallgatott sláger egy „füstös-mámoros estén”. A pesti éjszaka legendás kávézóiban és mulatóiban egykor kimagasló előadóművészek léptek fel, többek között Cziffra is jó néhány évet játszott bárzongoristaként. Mára ez a műfaj már csak igen kevés helyen elérhető, ezért is fogadja a közönség mindig oly nagy lelkesedéssel. Az est fellépője ezúttal a verseny második helyezettje, Gazsi Norbert lesz. Széles repertoárjában a filmzene, könnyű klasszikusok, bárzene és popzene éppúgy megtalálható, mint az ismert operett részletek, jazz és örökzöld slágerek. A műsor és Gazsi Norbert virtuóz előadásmódja garantálja a közönség számára az önfeledt szórakozást.

Házigazda: Dinya Dávid

A Cziffra Fesztivál, a Hegyvidéki Kulturális Szalon és a MOMkult közös szervezésű koncertje.

A Cziffra Fesztivál támogatója: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

A muzsikusnak dalból van a lelke | Az Országos bárzongorista verseny résztvevőinek koncertsorozata

Közreműködik: Rafael Mário (zongora). Házigazda: Dinya Dávid

Program leírás

Folytatódik a Cziffra Fesztivál nagysikerű bárzongorista sorozata. A három alkalmat felölelő őszi ciklus keretében a Cziffra György emlékére életre hívott 2024. évi Országos Bárzongorista Verseny kiváló résztvevői mutatkoznak be ismét a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Kellemes társaság, egy zongora, egy zongorista és megannyi elfeledettnek hitt, vagy épp ma is sokat hallgatott sláger egy „füstös-mámoros estén”. A pesti éjszaka legendás kávézóiban és mulatóiban egykor kimagasló előadóművészek léptek fel, többek között Cziffra is jó néhány évet játszott bárzongoristaként. Mára ez a műfaj már csak igen kevés helyen elérhető, ezért is fogadja a közönség mindig oly nagy lelkesedéssel. Az est fellépője november 14-én a verseny különdíjasa, Rafael Mário Junior Prima díjas zongoraművész lesz, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen diplomázott. Külföldön töltött évei alatt számos zenei stílust sajátított el, így ez az este is izgalmas zenei kalandozást és szívből jövő örömzenélést tartogat a közönség számára.

A jegy megvásárlásával vendégünk egy koccintásra.

Házigazda: Dinya Dávid

A Cziffra Fesztivál, a Hegyvidéki Kulturális Szalon és a MOMkult közös szervezésű koncertje.

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

A muzsikusnak dalból van a lelke | Az Országos bárzongorista verseny résztvevőinek koncertsorozata

Közreműködik: Gallyas-Lakatos Róbert (zongora). Házigazda: Dinya Dávid

Program leírás

Folytatódik a Cziffra Fesztivál nagysikerű bárzongorista sorozata. A három alkalmat felölelő őszi ciklus keretében a Cziffra György emlékére életre hívott 2024. évi Országos Bárzongorista Verseny kiváló résztvevői mutatkoznak be ismét a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Kellemes társaság, egy zongora, egy zongorista és megannyi elfeledettnek hitt, vagy épp ma is sokat hallgatott sláger egy „füstös-mámoros estén”. A pesti éjszaka legendás kávézóiban és mulatóiban egykor kimagasló előadóművészek léptek fel, többek között Cziffra is jó néhány évet játszott bárzongoristaként. Mára ez a műfaj már csak igen kevés helyen elérhető, ezért is fogadja a közönség mindig oly nagy lelkesedéssel. Az est fellépője október 18-án a verseny harmadik helyezettje, Gallyas-Lakatos Róbert lesz, aki a Swing à la Django zenekar oszlopos tagja. Műsorában megtalálhatók a mindannyiunk által jól ismert magyar, illetve külföldi jazz- és könnyűzene, filmzene, örökzöld sanzonok, klasszikus átiratok, valamint operettrészletek legnépszerűbb darabjai, melyet egyedi előadásmódja elevenít meg, garantálva a közönség számára az önfeledt szórakozást.

A jegy megvásárlásával vendégünk egy koccintásra.

Házigazda: Dinya Dávid

A Cziffra Fesztivál, a Hegyvidéki Kulturális Szalon és a MOMkult közös szervezésű koncertje.

Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

David Fray zongoraestje

Program leírás

Ritka alkalmak egyike, hogy a világhírű, francia David Fray francia zongoravirtuóz ad szólóestet Budapesten. Korunk egyik legmeghatározóbb Bach-játékosaként tartjuk számon, aki gyakran meghökkentően virtuóz előadásmódjával szinte elkápráztatja, olykor pedig szabályosan sokkolja a közönséget. Aktuális estjének programja a Cziffra Fesztivál keretében a barokktól, a kísérletezések és a normák megszilárdulásának időszakától indul, de Bach jól ismert alkotásai ezúttal a 20. század szemüvegén keresztül tárulnak elénk, méghozzá August Stradal, Samuil Feinberg és Wilhelm Kempff átiratain keresztül. 

Fray fontosnak tartja a kottahűséget, de a kreativitás még inkább a sajátja. Ebből az elegyből pedig egy olyan fokú virtuozitás kerekedik, mely kiválóan beleillik a Cziffra Fesztivál által képviselt zenei örökségbe. 

A koncert első felében még a francia barokk is megmutatja magát Couperin és Rameau művein keresztül, amit a nápolyi születésű Scarlatti három szonátája koronáz. S ha már kísérletezés, a fináléban a Bach életművétől eredő német művészet megújítója, ha úgy tetszik kiteljesítője, Richard Wagner is szót kap, akinek zenei elképzelései ezúttal a zongora nyelvén formálódnak, méghozzá Liszt Ferenc és Hans von Bülow átiratában.

Támogató: A Magyar Művészeti Akadémia és a Pesti Vigadó

A Cziffra Fesztivál támogatói: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kiemelt szponzor: MVM

 

David Fray az Arabella Arts közreműködésével lép fel.
www.arabella-arts.com

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség – részletekért kattinso ide.

Műsor

Bach-Kempff: Siciliano,  BWV 1031

Händel: B-dúr szvit, HWV 434

Händel-Kempff: g-moll menüett

Pancrace Royer: Vertigo

Bach: a-moll hegedűszonáta, 3. tétel BWV 1003

Scarlatti: d-moll szonáta (K 1), f-moll szonáta (K 466) h-moll szonáta (K 87)

Bach-Feinberg: C-dúr orgonaszonáta, 2. tétel (Largo)  BWV 529

Bach-Stradal: e-moll orgonaszonáta, 2.tétel (Andante) BWV 528

Couperin: Les Barricades mystérieuses

Rameau: Le Rappel des Oiseaux

Bach-Kempff: Kantáta nyitány BWV 29 

 *** 

Wagner: Sonata für MW

Wagner-Bülow: Előjáték (Trisztán és Izolda)

Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála

 

A koncert hossza kb. 90 perc, egy szünettel.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Bárest

Program leírás

Közreműködik: Hot Jazz Band, Sárközy Lajos és zenekara, Fehér Lili (ének, zongora)

Házigazda: Bősze Ádám

Fülbemászó zenék, véget nem érő mulatság, vidám baráti társaságok, meghitt fények és kiváló borok. A Bárest a Cziffra Fesztivál egyik, ha nem a legkülönlegesebb programja, mely a korabeli lokálok zenei tehetségekkel teli világát idézi meg, melynek egykor Cziffra György maga is a részese volt. A nélkülöző Cziffra pályája elején vetette bele magát a pesti éjszakába, ahol egy igazi ikonként tartották számon, miközben kitartása, tehetsége és zenei alázata egyre többre sarkallta. Később Franciaországból kiindulva tett szert világhírre, abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy ennek az időszaknak a lenyomata, annak nehézségeivel és spontaneitásával ott volt a zongoraművész minden egyes leütött hangjában, legyen szó Rachmaninovról, Lisztről vagy éppen egy jazz improvizációról.

A Bárest küldetése, hogy a közönség elmerüljön abban a különös zenei világban, mely Cziffra életére és művészetére is maradandó hatást gyakorolt. Erre a zenei kalandra a ’20-as, ’30-as évek népszerű jazz és bárzenéjét felvonultató Hot Jazz Band, valamint Sárközy Lajos és Zenekara viszi el a hallgatóságot, egy elképesztő erejű énekesnővel, a Cziffra Fesztivál-díjas Fehér Lilivel együtt, aki egyedülálló módon ötvözi nem csak egy klasszikus zenész és egy díva, de még egy rocksztár stílusjegyeit is. És természetesen, ha már Bárest, akkor nem hiányozhat Bősze Ádám sem, mint házigazda, a maga utánozhatatlan stílusával és humoros anekdotáival. 

A Cziffra Fesztivál és a MOMkult közös koncertje.

Támogatók: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kiemelt szponzor MVM.

Jegyárak: 2 fős asztalok: 20.000 Ft/asztal, 4 fős asztalok: 35.000 Ft/asztal, 6-10 fős asztalok:  50.000 Ft/asztal, Karzat (széksoros ültetés): 6000 Ft/fő

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség – részletekért kattintson ide.

Zenés randevú – közösségi élmény és közös ráhangolódás!

Idei újdonságunk, hogy élőzenével, kiállítással és filmvetítéssel várjuk az előadásra érkezőket a MOMkult előcsarnokában már 17.00-tól. A korabeli lokálok hangulatát megidézve Gazsi Norbert zongorajátéka tölti meg a tereket. Egy finom bor vagy sütemény mellett filmzenéket, jazz, örökzöld slágereket, operett, pop és klasszikus dallamokat hallgathatnak. Közben lehet beszélgetni, új ismerősöket szerezni, anekdotázni, vagy éppen felfedezni a Cziffra Fesztivál legemlékezetesebb pillanataiból válogatott fotókiállítást. A különtermekben pedig dokumentumfilm és csodás koncertfelvételek idézik meg Cziffra György örökségét.

A programok ingyenesek – hangolódjunk együtt az esti előadásra!

Filmvetítés 17:00-tól, élőzene 18:00-tól.

A koncert hossza kb. 120 perc, szünet nélkül.

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Goyescas

A Cziffra Fesztivál - díjas projekt bemutatója

Program leírás

Közreműködik: Hován Marcell- tánc, Kőműves Janka- tánc, Ráfi Balázs- zongora, Ungár Cecília-zongora

 

Enrique Granados Goyescas című zongoraszvitje  egyedülálló zenei főhajtás Francisco Goya művészete előtt. A darab a 18. századi Spanyolország világát idézi meg – azt a szenvedéllyel, titkokkal és feszültséggel teli közeget, amelyet Goya Los Caprichos című rézkarcsorozata is megörökített. Granados zenéjében a finom udvarlás, a rejtett bánat és a tragikus szerelem váltják egymást – mintha csak Goya képei szólalnának meg hangjegyekben.

 A Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díj 2024-es nyertes programja keretében megvalósuló  Goyescas nemcsak zenei élményként tárul elénk. A darabot egy táncospár kíséri, akik testben és mozdulatban jelenítik meg azt a szenvedélyes, olykor baljós világot, amely Goya és Granados művészetét összeköti. A színpadon így a zene, a tánc és a képzőművészet ihlette látomás egysége születik meg – egy este erejéig életre keltve a spanyol lélek legmélyebb rezdüléseit.

Az esemény a Cziffra Fesztivállal és a Szépművészeti Múzeummal együttműködésben, a Kőbányai Önkormányzat támogatásával valósul meg.

A Cziffra Fesztivál támogatói: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kulturális és Innovációs

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Kávéuzsonna: Találkát adott a sors | Gubik Petra és Balázs János estje

Program leírás

Dramaturg: O. Horváth Sári

Saját döntéseink mellett találkozásaink, embertársainkkal való kapcsolataink határozzák meg életünket, szüntelenül formálják személyiségünket, és terelnek minket a végzetünk felé. Cziffra György megpróbáltatások sorával volt kénytelen szembenézni, hogy kiteljesíthesse bámulatos tehetségét. S bár életének eseményei önmagukban is lehengerlők, ha kicsit figyelmesebben tekintünk e sorsra, világossá válik: valójában kapcsolatai, fontos találkozásai, hozzá közel és távolabb álló embertársai voltak útjának terelői, segítői. 

Balázs János, Cziffra örökségének egyik leggondosabb művelője Gubik Petra Junior Prima díjas színésznő segítségével idézi fel e legendás sors fontos mozzanatait. Próza és muzsika, klasszikus- és könnyűzene együttes erővel varázsolja a színpadra a történelem legviharosabb korszakát, régi pesti lokálok hangulatát, bensőséges jeleneteket és tanulságos fordulatokat, amelyekbe nem csak belefeledkezni érdemes: tanulnunk is illik belőlük.

 (A Cziffra Fesztivál és a Zempléni Fesztivál közös koncertje)

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kulturális és Innovációs Minisztérium

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.