Fókuszban a fiatalok I A Cziffra Fesztivál díjazottjainak koncertje

Program leírás

Oláh Krisztián (zongora), Puporka Jenő (nagybőgő)
Idén is kiemelt célj a fiatal muzsikus tehetségek bemutatása a Cziffra Fesztivál zalaegerszegi sorozatában. A hangverseny művészei fiatalos lendületükkel, újszerű látásmódjukkal hangos sikereket arattak már Európa számos rangos koncerttermében. A Cziffra Fesztivál évek óta elkötelezett támogatója a jövő előadóművészi generációinak: az anyagi és erkölcsi elismerések mellett, fellépési lehetőségeket biztosít a számukra.
“A tehetséggondozás nagyon sokrétű vállalás, mi pedig arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten ennek minél több aspektusát le tudjuk fedni” – fogalmazott Balázs János művészeti vezető egy interjúban a Fesztivál egyik legfontosabb célkitűzésével kapcsolatban. Hangversenyünkön a közönség szem- és fültanúja lehet azoknak a meghatározó pillanatoknak, amelyeknek köszönhetően egy újabb művészgeneráció fejlődik és lép ki a nemzetközi porondra.

Oláh Krisztián zongoraművészt, zeneszerzőt a Cziffra Fesztivál 2023-ban Kreatív Művész díjjal ismerte el, és számos alkalommal lépett fel a fesztivál eseményein. A magyarországi jazzélet egyik meghatározó egyénisége. Zenéje a klasszikus zenei elemeknek és kompozíciós technikáknak, valamint a kortárs dzsessz improvizatív szintézise. Kimagasló zeneisége már nagyon fiatalon megmutatkozott, mindössze húsz éves volt, amikor a Montreux-i Jazz Fesztiválon harmadik helyezést ért el. Ennek hozományaként Al Jarreau-vel, Kurt Rosenwinkellel és Joe Sandersszel zenélhetett. Junior Prima-, Creative Art-, Orszácky- és Gramofon Díj nyertes, 2018-ban ő volt az első magyar jazz zongorista, aki a Thelonious Monk Institute által rendezett nemzetközi zongoraverseny washingtoni döntőjébe jutott.

Puporka Jenő nagybőgőművész idén vehette át a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját, emellett számos hazai és külföldi nagybőgőverseny első helyezettje és különdíjasa. Szólamvezető volt többek között Vásáry Tamás Ifjúsági Zenekarában és a Placido Domingo által vezényelt Virtuózok Kamarazenekarban. Szólókoncertet adott a Baden-Badeni Filharmonikus Zenekar kíséretében és Pirastro ösztöndíjban részesült. A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeinek rendszeres közreműködője. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen mesterképzésén tanul.

(A Cziffra Fesztivál és a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ közös szervezése)

a

A Cziffra Fesztivál támogatója: Kulturális és Innovációs Minisztérium

Műsor

 Brahms: Intermezzo Op. 118 No. 2 (Arr. Puporka Jenő)

Koussevitzky: Valse Miniature

J.S. Bach/Oláh Krisztián: Frammenti di un Preludio di Bach (Bach – a-moll preludium BWV 889 – Oláh Krisztián átdolgozása)

Oláh Krisztián: 5•5 in ‘25 – Omaggio al OK

Schumann: Adagio és allegro, op. 70

Oláh Krisztián: Reflexió egy Brahms témára

Oláh Krisztián – Bagatell no. 1,

Liszt Ferenc/Oláh Krisztián: Resignazione / In memoriam

Rachmaninov: Vocalise

Weiner: 1. divertimento, op. 20 » 1. Jó alapos csárdás, 2. Rókatánc (Puporka Jenő átirata)

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Oláh Patrik: Ritual – ősbemutató

Program leírás

Fedezze fel Ön is a hangzás új dimenzióit a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban! Egy estére a klasszikus zene és a modern technológia találkozik, hogy páratlan akusztikai élményt teremtsen.
A Nagyteremben a zenészek szokatlan elhelyezkedése izgalmas sztereóhatást kelt, mintha egy élő, akusztikus „Dolby Atmos” élménybe csöppenne a közönség. Eközben a vendégek szabadon mozoghatnak a térben, hogy saját szemszögükből fedezhessék fel a hangzás rétegeit, a tér adottságait.

A koncert egy épületen belüli minifesztiválként valósul meg, több helyszínnel:
– az Orgonateremben egyedi hangulatú szólista előadás,
– a lépcsőházban kórus és szólóhangszerek varázsolják el a közönséget,
– míg az aulában a különböző helyszínek zenei anyaga egyesül, hogy egy egészként szólaljon meg.

Az est különleges vendégei: Nagy Emma és Farkas Virág Zazie lenyűgöző előadásukkal színesítik a koncertet, új dimenziókat nyitva a fuzionális hangzásvilágban.

 

Várjuk Önt is ezen a különleges eseményen.

A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://forms.gle/tfk9MBWzQT8eDxNc7

 

Oláh Patrik zeneszerző a Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díját 2023-ban vehette át. A díjjal a fesztivál fiatal művészeket és klasszikus zenei szakembereket ösztönöz kreatív és innovatív projektek megalkotására, a fiatal korosztályt megcélzó, újszerű kommunikáció alkalmazásával. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt Oláh Patrik projektjét 2025-ben mutatja be a nagyközönségnek a Cziffra Fesztivál égisze alatt.

Támogatók: Kőbányai Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Liszt-maraton – Liszt zongoraversenyei

Cziffra Fesztivál Zalaegerszegen

Program leírás

Közreműködik: Balázs János és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, vezényel: Bognár Ferenc

A nem mindennapi hangversenyen Liszt Ferenc népszerű zongorára írt versenyművei csendülnek fel, így az Esz-dúr és A-dúr zongoraversenyek mellett a Haláltánc és a Magyar fantázia is. A négy alkotás csaknem végigvezet a liszti életmű egészén, hiszen a szerző egy Esz-dúr versenyműhöz az első vázlatokat már egészen fiatalon, 1830-ban a papírra vetette, a kidolgozás azonban még váratott magára, kilenc évvel később pedig már egy A-dúr koncert foglalkoztatta. A két, a szó szoros értelmében vett zongoraversenynél korábban, 1853-ban kerülhetett a közönség elé a cigánymuzsikusok által játszott, népszerű népies melódiák, verbunkos dallamok anyagát feldolgozó Magyar fantázia, és a Haláltánc is, mely egy pisa-i utazás emlékét öntötte zenei formába. Liszt soha nem volt elégedett, rendszeresen átdolgozta a műveit, így az Esz-dúr és A-dúr zongoraversenyiből is több változatot készített, melyek végül csak több mint húsz év távlatából kerülhettek a nagyközönség elé.

(A Cziffra Fesztivál és a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ közös szervezése)

a

A Cziffra Fesztivál támogatója: Kulturális és Innovációs Minisztérium

 

Műsor

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

Liszt: A-dúr zongoraverseny

Liszt: Haláltánc

Liszt: Magyar fantázia

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Bárest Gazsi Norberttel

Cziffra Fesztivál Zalaegerszegen

Program leírás

Egy pohár bor, kellemes társaság, egy zongora, egy zongorista és megannyi elfeledettnek hitt, vagy épp ma is sokat hallgatott sláger egy „füstös-mámoros estén”. A ’20-’30-as években, amikor a bárzongorázás fénykorát élte, mindenkinek volt egy kedvenc dala Seres Rezsőtől vagy Horváth Jenőtől. Mindenki aki számított, bárokba járt, a művészek a zenés kávéházakban „éltek”, alkottak. Mára ez a műfaj kevés helyen fellelhető, ezért is számít különlegesnek az Országos Bárzongorista Verseny második helyezettjének, Gazsi Norbertnek a múltidéző koncertje. Széles repertoárjában a filmzene, könnyű klasszikusok, bárzene és popzene éppúgy megtalálható, mint az ismert operett részletek, jazz, és örökzöld slágerek. Különleges előadásmódja és a lokálszerűen berendezett helyszín garantálja a közönség számára az önfeledt szórakozást.
Cziffra György nemcsak a világhírű klasszikus zenei színpadok ünnepelt zongoraművésze, valamint Liszt és Rachmaninov műveinek utánozhatatlan tolmácsolója volt, hanem hangszerének a szó legnemesebb értelmében vett improvizatőre és virtuóza is. Élete során évekig játszott bárokban, lokálokban, elsősorban anyagi kényszerből, de visszaemlékezései szerint mégis nagy élvezettel és legendás technikával. A Cziffra Fesztivál a művész – későbbi nemzetközi karrierje szempontjából is meghatározó – bárzongorista korszakáról emlékezik meg ezzel az igazi kuriózumnak ígérkező rendhagyó zenei esttel.

(A Cziffra Fesztivál és a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ közös szervezése)

A Cziffra Fesztivál támogatója: Kulturális és Innovációs Minisztérium

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Állatok farsangja másképp

Program leírás

Közreműködik: Balázs János (zongora), Michael Davidov (zongora), Lackfi János, BDZ à la cARTe (Kalla-Tóta Hajnalka és Bánhegyi Tünde (hegedű), Markó János (brácsa), Helecz Dániel (cselló), Botár Bence (bőgő), Kanyó Dávid (fuvola), Szepesi Bence (klarinét, szaxofon))

Már a reneszánsz madrigálok világában is kísérletet tettek arra, hogy állatok jellegzetes tulajdonságait jelenítsék meg a zenében. Nem voltak ezzel másképp a későbbi korok zeneszerzői sem, de mind közül talán Camille Saint-Saëns ment a legmesszebb, aki egy több tételből álló ciklusban jelenítette meg az állatok farsangját. Ezen a farsangon azonban nem csak állatok vannak. A szerző ugyanis az állatok közé sorolta a skálákat gyakorló zongoristákat is, de egyik-másik állat zenéjénél megjelenik egy-egy Offenbach- vagy Wagner-paródia is. Saint-Saëns zenéje eredetileg is farsangi szórakoztatásra készült. Ezen az estén azonban nemcsak a francia mester humora és karakterérzéke gondoskodik a közönség szórakoztatásáról, hanem Lackfi János ehhez a műhöz készült versei, más szerzők állat-zenéinek felidézése és Balázs János virtuóz zongorajátéka is, hiszen Saint-Saëns eredetileg két zongorára írt zenei anyagát egyedül szólaltatja meg, melyben partnerei a BDZ A’la cARTe Kamaraegyüttes tagjai. Lackfi János így írt a versek alkotásáról: „Az állatok elképesztő viselkedése, külleme pazar képet mutat a Teremtő kifogyhatatlan játékos szelleméről. …. Nagyszerű mulatság volt Saint-Saëns úr állattárának minden egyedéről valami kedves, frappáns, zsivány szókompozíciót kanyarítani. Eljátszani a vasvödröt is összegyűrő kenguru erejével, a hattyú szépséges agresszivitásával, a vegánná lett oroszlán marconaságával, a porcelánboltban ténfergő elefánt ormótlanságával, a lassítottfelvétel-teknőc alamusziságával, a rohanó antilopok szökdelésével, a víziállatok fura szörny-grimaszaival, a kukacot marcangoló, egymással versengő baromfiak megszállottságával…

És most hozzáfűztük a műsorhoz Rimszkij-Korszakov őrjítő dongóját, Bartók hálóba keveredett legyecskéjét és táncoló, büdös medvéjét, vagy épp Rameau buta tyúkjait.

A produkciót a Cziffra Fesztivál hívta életre és mutatta be először 2024-ben.

(A Cziffra Fesztivál és a Filharmonia Magyarország közös koncertje)

Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap

Műsor

Saint-Saëns: Az állatok farsangja, valamint Rimszkij-Korszakov, Rameau, Muszorgszkij és más szerzők művei

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Balázs János és Maurizio D’Alessandro koncertje Cziffra György emlékére

Program leírás

A 19. század jól ismert darabjainak újrafelfedezését ígéri Balázs János zongoraművész és Maurizio D’Alessandro klarinétművész közös estje. Az olasz hangszeres és a legendás magyar származású zongoravirtuóz, Cziffra György örökségének nemzetközi nagykövete nem először lép közösen színpadra, noha együttműködésük egészen újkeletű. Művészi hitvallásuk közös nevezője a romantika kora iránti elkötelezettség és szenvedély, mely jelen, a nemzetközi Cziffra Fesztivál keretében megvalósuló koncertjükön is előtérbe kerül. Műsoruk felütésében Weber Grand Duo concertantéjában lépnek közösen színpadra, majd két színpadi mű parafrázisa is elhangzik. Ifj. Johann Strauss Denevérjének motívumait Cziffra György átiratában halljuk, míg a Rigoletto dallamai a klarinétművész-zeneszerző Luigi Bassi nyomán kerül elő. A zongora és a klarinét harmonikus együttműködése a jóllehet kevéssé ismert, ugyanakkor korának figyelemre méltó szerzője, Friedrich Burgmüller duójában is megnyilvánul, a Brahms Magyar táncaiból kapott ízelítő pedig méltó felvezetése a Paganini híres No. 24-es Caprice-ából készült Liszt-etűdnek. A finálé pedig egy kis kitekintést is ígér, hiszen a klasszikus hangzás után a két művész a kortárs komponista, Mike Garson jazz variációt is felvillantja.

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség

Műsor

C. M. von Weber: Grand Duo concertante, op. 48

Strauss–Cziffra: Denevér-parafrázis

N. Burgmüller: Duó klarinétra és zongorára

Brahms–Cziffra: 5., 6., 17. Magyar tánc

Verdi–Bassi: Fantázia a Rigoletto témáira

Liszt: 24. Caprice

Garson: Jazz variációk a 24. caprice-ra

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Világok Találkozása

GUBIK PETRA, LAKATOS MÓNIKA, DRESCH MIHÁLY, ÉS BALÁZS JÁNOS ESTJE

Program leírás

A pillanatban létezés öröme: ezt jelenti – oly sok más mellett – az improvizáció, amely alapköve a jazznek, a népzenének, és bizonyos fokig a klasszikus zenének is. A rögtönzés művészetét ünneplő koncert előadói a magyar jazz és könnyűzene, a népzene és a cigányzene ikonikus alakjai, akiknek az improvizálás az anyanyelve, a műfajok közti határok ledöntése pedig lételeme. Dresch Mihály olyan előadó, aki az amerikai jazz harmóniamozgását és technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel ötvözi páratlan módon. Lakatos Mónika a zenéjével bátran és őszintén avatja be a világot a cigány lelkület mélységeibe. Az est másik női fellépője Gubik Petra, aki színésznőként és énekesnőként is bebizonyította már sokoldalúságát, Balázs János pedig mind az improvizáció, mind a műfajok
közti átjárhatóság nagy mestere.

Támogatók: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kiemelt szponzor: MVM

Jegyvásárlási kedvezmények a MOMkultban és a Zeneakadémián megrendezett programjainkra!

A Cziffra Fesztivál egy vagy két rendezvényére történő egyidejű jegyrendelés esetén 10% kedvezményt, három vagy több rendezvényre történő egyidejű rendelés esetén 20% kedvezményt biztosítunk.

Jegyrendelését a jegy@cziffrafesztival.hu e-mail címen várjuk!

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

Manók, koboldok, tündérek, boszorkányok | Kalandozás a mesék birodalmában

Program leírás

Közreműködik: Solymosi Tari Emőke (a koncert szerkesztője és házigazdája), Sárközy Lajos (hegedű), Váradi László (zongora)

 Apró manócskák, titokzatos koboldok, légies tündérek, jó és rossz boszorkányok…  Mennyi-mennyi izgalmas szereplője van a meséknek és legendáknak! Ez a csodavilág sok művészt – például zeneszerzőt, festőművészt, filmrendezőt – ihletett meg. Az ő alkotásaikat ismerheti meg a koncerten a közönség. Olyan különleges tehetségű díjnyertes ifjú művészek muzsikálnak majd, akik a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Balázs János zongoraművész támogatását élvezhetik. Reméljük, a nézőtéren ülő gyerekek is örömmel énekelnek majd egy kicsit, hiszen mi fokozhatná jobban a vidámságot, mint a közös éneklés? A koncert háziasszonya a Zeneakadémia oktatója, a Széchenyi-díjas zenetörténész, több száz ifjúsági koncert szerkesztője és vezetője, Solymosi Tari Emőke lesz. A jubileumi Cziffra Fesztivál szeretettel várja a 4-től 10 éves gyerekeket – szüleikkel és nagyszüleikkel együtt – egy 45-50 perces zenés utazásra, a mesék birodalmába!   

A Cziffra Fesztivál és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény közös koncertje

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni 2024. december 15-től lehetséges

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Miniszterelnökség, Kulturális és Innovációs Minisztérium

Kiemelt szponzor MVM

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.

A muzsikusnak dalból van a lelke | Az Országos bárzongorista verseny résztvevőinek koncertsorozata

Közreműködik: Pintér Péter

Program leírás

Házigazda: Menyhárt Éva

Utolsó estéjéhez érkezik a négy alkalmat felölelő koncertsorozat, melynek keretében a 2024. évi Országos Bárzongorista Verseny Cziffra György emlékére kiváló résztvevői mutatkoznak be a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. A pesti éjszaka legendás kávézóiban és mulatóiban egykor kimagasló előadóművészek léptek fel, többek között a világhírű Cziffra György is jó néhány évet játszott bárzongoristaként. Mára ez a műfaj már csak igen kevés helyen elérhető, ezért is számít különlegesnek a sorozat, melynek fellépője február 15-én a verseny győztese és különdíjasa, a Zeneakadémiát végzett Pintér Péter lesz. Repertoárja bárzongoraművészként több, mint 1.500 számból áll, mely magában foglalja a hazai slágereket, pop zenét, csárdásokat, nótákat, mulatós zenét, báli zenét, filmzenéket, a klasszikus zenét és több mint 250 jazz-standardet. A közönség számára az önfeledt szórakozás így ezúttal is garantált.

(A Cziffra Fesztivál és a MOMkult közös programja)

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Miniszterelnökség

Kiemelt szponzor MVM

Előadások

   Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.