Horváth Szabolcs Péter

Horváth Szabolcs Péter

jazz-zongorista

Horváth Szabolcs Péter 3 éves korában kezdett zongorázni. A Vakok Általános Iskolájában klasszikus zongorát tanult Magyar Csabától, hatodik osztálytól pedig jazz-zongorát is Molnár Bencétől. Az általános iskola elvégzése után 2018-ban felvételt nyert a Bartók Béla konzervatóriumba  jazz-zongora szakra, ahol főtárgy tanárai voltak: Pozsár Máté, Tálas Áron, Révész Richárd, Cseke Gábor, Oláh Krisztián.

2019-ben különdíjat kapott a 4. Országos Jazz Zenei Versenyen jazz-zongora kategóriában, valamint egy fellépési lehetőséget Borbély Mihállyal. 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben részt vett a Bodajki Jazz Táborban. 2022-ben az 5. Országos Jazz Zenei Versenyen a Jazzpince nevű zenekarral és szólóban is, jazz-zongora kategóriában első helyezést ért el, továbbá megkapta a legjobb kompozíciónak járó első díjat Zuzmó című szerzeményéért, továbbá fellépési lehetőséget kapott a Jazzpince zenekarral a Művészetek völgyében, a Harcsa Veronika udvarban.

2022-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre hallgatója, ahol főtárgy tanára dr. Binder Károly. 2023-ban első helyezést ért el a Vukán György által alapított „Creativ Art” improvizációs versenyen. 2023-ban elnyerte a Talentum Hungaricum ösztöndíját, mentora Bacsó Kristóf. 2024-ben megkapta az Év jazz-tehetsége szakmai díjat.