Kallós Judit művészettörténet mesterszakon végzett 2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Szakmai gyakorlatait Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrumban, valamint a Magyar Nemzeti Galériában végezte. A két intézményben muzeológiai és múzeum-informatikai ismereteit bővítette. Egyetemi tanulmányai mellett a KOGART – Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kiállításain tartott tárlatvezetéseket.

2015 őszétől, a jelenleg a MOM Kulturális Központ tagintézményeként működő Hegyvidék Galéria teljes állású művészettörténésze, 2018 szeptemberétől szakmai vezetője. Szakmai érdeklődésének középpontjában eleinte a két világháború közötti magyar festészet állt, de ezzel párhuzamosan, a Hegyvidék Galériában eltöltött évek alatt a kortárs képzőművészet megismerése, bemutatása, népszerűsítése is fókuszba került. A Hegyvidék Galéria számos kulturális és művészeti programjának, kiállításának szervezője, kurátora, amelyek mellett több hazai és külföldi helyszínen, kiállítótérben megrendezett kortárs tárlat szakmai megnyitásával, valamint művészeti írással is foglalkozik.

2017-től a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep szervezője, vezetője.