Műsor
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny No.1 *** Kalinnikov: 1. (g-moll) szimfónia
Előadások
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny No.1 *** Kalinnikov: 1. (g-moll) szimfónia
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Cziffra csillag volt a budapesti éjszakában, népes rajongótáborral. A Cziffra Fesztiválnak immár hagyománya, hogy báresteken idézze meg a művész bárzongorista éveit, és a 40-es 50-es évek édes-kesernyés, egyedi hangvételű zenei stílusát valamint a két világháború közötti évek charleston froxtrott muzsikáját. Ezt a hangulatot a MOMkult lokállá alakított színháztermében a Hot Jazz Band mellett Sárközy Lajos és zenekara idézi meg. Bősze Ádám pedig megannyi korabeli anekdotával repíti vissza a közönséget a múltba időutazásuk során.
Kiemelt szponzor: MVM
A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.
Tájékoztató a MOMkultban megvalósuló rendezvények részvételi feltételeiről:
A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően, valamint a helyszínt üzemeltető MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. belső rendelkezései szerint a 2021.06.10-én megrendezésre kerülő „Báresten” kizárólag azon koronavírus ellen védett személyek (életkortól függetlenül) vehetnek részt, akik ezt védettségi igazolvánnyal tudják igazolni! A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány (plasztik kártya) és a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány egyidejű bemutatásával és ellenőrzésével a belépéskor történik. Kérjük a látogatókat, hogy a gyors, torlódásmentes bejutást segítsék az igazolványok előkészítésével. Az ellenőrzés a beléptetés idejét meghosszabbíthatja, kérjük, hogy lehetőség szerint korábban érkezzenek a helyszínre! A ruhatár zárva tart.
A MOMkult nézőterét és vendégforgalmi tereit hidegködképzési technikával fertőtlenítjük, rendelkezésre állnak kézfertőtlenítő állomások, valamint a színházteremben nagyobb távolságban foglalhatnak helyet egymástól a látogatók. A MOMkult teljes területén kötelező az orrot és szájat eltakaró arcmaszk viselése.
Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, ne jöjjön el az eseményre, ezzel elkerülve nézőtársai egészségének és az esemény biztonságos lebonyolításának veszélyeztetését.
Jelen szabályozás a járványügyi kormányzati rendelkezések függvényében változhat, kérjük folyamatosan figyelje a Cziffra Fesztivál és a MOMkult kommunikációs csatornáit!
Házigazda: Bősze Ádám
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Három éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában, s újbóli fellángolását a múlt évszázadban. Mindkét művész szeretné, hogy azt a zenei szabadságot, azt az örömet érezze át a mai közönség, amit Mozart, Verdi, Liszt vagy éppen Cziffra György közönsége is átélhetett. A koloratúr szoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel a műsorát.
A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.
Verdi: Álarcosbál – Saper vorreste… (Miklósa Erika, Balázs János)
Puccini-Balázs: Lauretta áriája (Balázs János)
Meyerbeer: Dinorah – Ombre légère (Miklósa Erika, Balázs János)
Strauss: A denevér – Kacagó ária (Miklósa Erika, Balázs János)
Strauss-Cziffra-Balázs: Reminiszcencia parafrázis (Balázs János)
Liszt: Ha álmom mély (Miklósa Erika, Balázs János)
Ponce-Balázs: Estrellita (Balázs János)
Gershwin-Balázs: Improvizáció (Balázs János),
Gershwin: Lady be good (Miklósa Erika, Balázs János)
Monnot: Himnusz a szerelemhez (Miklósa Erika, Balázs János)
Piazzolla: Yo soi Maria (Miklósa Erika, Balázs János)
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Díjátadó gála és koncert Balázs János zongoraművész, valamint Cziffra György Fesztivál két idei Tehetség-díjasának közreműködésével.
Értesítjük közönségünket, hogy a június 9-re meghirdetett Boris Berezovsky és Balázs János zongoraestjén Boris Berezovsky egészségügyi okok miatt nem tud részt venni. A koncert programja ennek megfelelően módosult, mely a jobb oldali MŰSOR menüben található.
Megértésüket köszönjük!
A koncertet élőben, online is közvetítjük, mely elérhető honlapunk KÖZVETÍTÉSEK menüpontjában és Facebook oldalunkon.
Műsorvezető: Bősze Ádám
Műsor:
A Cziffra György Fesztivál 2021. évi díjainak átadó ünnepsége
A Cziffra György Fesztivál 2021. évi Tehetség-díjasainak műsora
Ravel: Gaspard de la nuit (Scarbo), Sarasate: Zigeunerweisen
Balázs János szóló zongoraműsora
Liszt: Valse-Impromptu
Vecsey-Cziffra-Balázs: Valse Triste
Strauss-Cziffra-Balázs: Tritsch-Tratsch polka
*** Szünet ***
Ponce-Balázs: Estrellita
Puccini-Balázs: Lauretta áriája
Brahms-Cziffra-Balázs: Magyar táncok (részletek)
Strauss-Cziffra-Balázs: A denevér – parafrázis
Rossini-Cziffra-Balázs: Tell Vilmos – nyitány
Strauss-Cziffra-Balázs: Kék Duna keringő
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Az East Gipsy Band nagyszerű kezdeményezés a roma zenei hagyomány és a jazz ötvözése terén, élvonalbeli magyar roma zenészekkel. A csapat már turnézott Kanadában és az Egyesült Államokban is. Hatalmas sikert arattak a legendás New York-i Blue Noteban és a Detroit Jazz Fesztiválon is. A zenekar vezetője Balázs József, a közép generáció egyik legtehetségesebb jazz zongoristája, a Krakkói Jazz Juniors Versenyen a legjobb szólista díját nyerte el, de bátyja zenekarának is egyik húzóembere.
A Cziffra-emlékév koncertjére elsősorban második lemezük anyagával készülnek, hallható lesz egyebek mellett Cziffra György által is méltán kedvelt kávéházi cigányzene jazz köntösbe bújtatva, és Cziffra György iránti tiszteletük jeléül, meglepetéssel is készülnek.
Közreműködik:
Balázs József – zongora
Sárközi Lajos – hegedű, gitár
Oláh Vilmos – cimbalom
Balogh Guszti – ének
Orbán György – bőgő
Balázs Elemér – dob
A koncertet online, díjtalanul, felvételről közvetítjük weboldalunkon.
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
Két nevezetes, rendkívüli igényű mű: Schumann zongoraciklusa, a Szimfonikus etűdök és Liszt filozofikus h-moll szonátája. Bevezetőül egy Haydn-szonáta, Schumann és Liszt között pedig egy Chopin-ballada és két Schubert-impromptu. Különleges műsor, mely hatalmas terhet ró az előadóra, de a közönségtől is sokat követel – utóbbinak ugyanis szintén „meg kell dolgoznia” az élményért. De hát ez így természetes, ha az alkalom a Cziffra Fesztivál, az előadó pedig korunk egyik legigényesebb zongoraművésze, Gyenyisz Macujev, aki mindig a lehető legmagasabbra helyezi a mércét.
Évtizedekkel ezelőtt a zongora gladiátoraként ismertük meg az irkutszki születésű fiatalembert. Kivételes állóképessége, rendkívüli virtuozitása alkalmassá tette arra, hogy egy estén szólaltassa meg Csajkovszkij, Rachmaninov vagy épp Liszt több versenyművét – olyan darabokat, melyekből egyet is elég eljátszani egy koncerten. Majd teltek az évek, s egyre többet tudtunk meg róla. Kiderült, milyen színgazdagon játszik, milyen költői, mennyire érzékeny a karakterek sokfélesége iránt, milyen remek a humora. Rájöttünk, hogy Macujev nemcsak rendkívüli virtuóz, akit Vladimir Horowitzhoz hasonlítanak, hanem érzékeny, sokoldalú művész, aki a mély mondanivalójú zenék iránt is fogékony. Ezen az estén két ilyet is hallhatunk tőle, hiszen Beethoven utolsó zongoraszonátája a filozofikus kései kompozíciók egyik nagyszabású példája, mely újszerű hangzásvilágán túl szokatlan formájának is köszönhette azt, hogy Thomas Mann a Doktor Faustusban a szonátaformától való búcsúként értelmezte. Liszt h-moll szonátája pedig fausti komplexitású mű, a maga egytételes, de több részre tagolódó formájával és mindent egy témából kibontó komponálásmódjával. Macujev, az egykori bajnok ma elmélyült gondolkodóként lép közönsége elé.
A programsorozat a Müpa és a Cziffra György-emlékév szervezésében valósul meg.
Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy 2021. november 1-től a Müpa épületébe belépni és ott tartózkodni kizárólag orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkban lehet.
Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:52 (16′)
Beethoven: c-moll szonáta, op. 111
Chopin: f-moll ballada, op. 52 (11′)
Schubert: Esz-dúr impromptu, op. 90, No. 2 (5′)
Schubert: Gesz-dúr impromptu, op. 90, No. 3 (6′)
Liszt: h-moll szonáta (30′)
***
Haydn: Sonata in E-flat major, Hob. XVI:52
Beethoven: Piano Sonata No. 32 in C minor, Op. 111
Chopin: Ballade No. 4 in F minor, Op. 52
Schubert: Impromptu in E-flat major, Op. 90, No. 2
Schubert: Impromptu in G-flat major, Op. 90, No. 3
Liszt: Piano Sonata in B minor
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
A koncert koncepciója azt a romantikus hagyományt folytatja, amikor még a zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, és átiratokat készítettek ismert operákból és dalokból. A koncert Bach-tól Liszt Ferencen át, Cziffra György és Balázs János saját improvizációjáig terjed, és bemutatja azt a 200 éves tradíciót, melyben az előadóművész valójában az alkotóművész társává válik. Így szeretné a művész felhívni a figyelmet eme műfaj létjogosultságára a klasszikus zenében, és így tiszteleg a 100 éve született Cziffra György emléke előtt.
A koncert élőben, díjtalanul megtekinthető a cziffrafesztival.hu/kozvetitesek oldalon,
a Cziffra György Fesztivál Facebook-csatornáján és a Filharmónia web- és Facebook-oldalán,
valamint YouTube- és Vimeo-csatornáján.
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
Schumann-Liszt: Widmung
Saint-Saëns-Balázs: A hattyú
Liszt-Balázs: 6. Magyar rapszódia
Rahmanyinov-Balázs: Vocalise
Puccini-Balázs: Lauretta áriája
Brahms-Cziffra-Balázs: 5. és 6. Magyar tánc
Ponce-Balázs: Estrellita
Balázs János: Improvizációk
J.Strauss-Balázs: Reminiszcencia parafrázis
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
A két művészt jól ismeri a közönség, saját stílusukban mindketten kimagasló eredményeket értek már el. Lajkó Félix Liszt-díjas hegedűművész improvizációival és világzenéjével, míg Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a klasszikus zenével lopta be magát a publikum szívébe. De mit idéz elő két erős egyéniségű zenész közös játéka? A zenei határok eltűnését, ahol nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallamok – csak a lélek muzsikál abban a percben, amikor megtörténik a csoda, az improvizálás. Mindehhez elengedhetetlen a közös zenei elképzelés és egymás zenei gondolatának kitalálása, ami mindig mást idéz elő.
(A Cziffra Fesztivál és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. közös koncertje)
FIGYELEM! A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően a koncerten a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt! A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány felmutatásával történik a belépéskor!
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.
A koncert koncepciója azt a romantikus hagyományt folytatja, amikor még a zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, és átiratokat készítettek ismert operákból és dalokból. A koncert Bach-tól Liszt Ferencen át, Cziffra György és Balázs János saját improvizációjáig terjed, és bemutatja azt a 200 éves tradíciót, melyben az előadóművész valójában az alkotóművész társává válik. Így szeretné a művész felhívni a figyelmet eme műfaj létjogosultságára a klasszikus zenében, és így tiszteleg a 100 éve született Cziffra György emléke előtt.
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
Schumann-Liszt: Widmung
Saint-Saëns-Balázs: A hattyú
Liszt-Balázs: 6. Magyar rapszódia
Rahmanyinov-Balázs: Vocalise
Puccini-Balázs: Lauretta áriája
Brahms-Cziffra-Balázs: 5. és 6. Magyar tánc
Ponce-Balázs: Estrellita
Balázs János: Improvizációk
J.Strauss-Balázs: Reminiszcencia parafrázis
Jelenleg az előadásnak nincs időpontja.